Evolveo Infinity Stick X2 teszt

Újabb mini PC a TV kiokosítására...

Az Evolveotól kaptuk új terméküket, az Infinity Stick X2-t, mely egy az Android meghajtású mini PC-k sorában, a középmezőnyt célozva. Segítségével meglévő, és nem eléggé okos, HDMI bemenettel rendelkező TV-nkből vagy monitorunkból okos TV-t varázsolhatunk. A TV képernyőjén megjelennek az alkalmazásaink, netezhetünk, YouTube filmeket nézhetünk, és gyakorlatilag bármi mást megtehetünk, amit egy Android készülék lehetővé tesz számunkra.

IMG_20130606_121558.jpg

IMG_20130606_121415.jpg

Doboz, tartozékok

A készülék a megszokott, pink és lángok ölelte dizájnú dobozban érkezik, és a márkanév váltás miatt még Evolve név díszeleg rajta, az új termékek már Evolveo néven fognak futni. A dobozban találjuk a hálózati töltőt, egy USB-miniUSB kábelt, és egy HDMI toldókábelt, arra az esetre, ha nem szeretnénk közvetlenül a készülékbe dugni a kis készüléket. Szintén megtaláljuk az igényes távirányítót, és a jel fogadásához szükséges szenzort egy hosszabb kábellel, melyet célszerű a TV előlapjára ragasztani, bár tapasztalatom szerint erre nincs feltétlenül szükség.

IMG_20130606_121204.jpg

A távirányító megérdemel egy külön részt. Sajnos elem nem jár hozzá, így ha valaki beszerez egyet, célszerű előre gondoskodni róla. Segítségével az egész Android rendszert lehet irányítani, külön gomb van az üzemmód váltására. Alapból az ikonok és menüpontok között lehet váltani az irányok használatával, de átváltható kurzor módra is, ebben az esetben egy kis nyilacskát lehet mozgatni a képernyőn, és bármire rányomni. A képernyőn lévő billentyűzetet például csak így lehet irányítani, sajnos billentyűnként nincs lehetőség lépkedni. Külső billentyűzet Bluetooth híján nem csatlakoztatható. A távirányító kikapcsoló gombja alvó üzemmódba teszi a dugaszt, valódi újraindításra csak a tápegység kihúzásával van mód.

Hardver, csatlakozók

A processzorról nem sokat tudunk, annyit lehet megállapítani, hogy ARM v7 Dual Core, a GPU viszont egy Mali-400 MP.  A kimenet felbontása 1280 x 720 pixel, tehát a Full HD kijelzőket nem képes kihajtani, de a HD felbontás is élvezhető volt. A belső memória 1.36 GB, a belső SD kártya mérete pedig 1 GB. Ez bővíthető külső microSD kártya használatával.

IMG_20130606_120220.jpg

Mint említettem, a Bluetooth nem tartozik az alap szolgáltatások közé, ám a kis készülék rendelkezik USB bemenettel, és bár nem próbáltam, talán csatlakoztatható külső BT. Ami viszont biztos, hogy külső pendrive csatlakoztatható. Ezen kívül van microSD kártya csatlakoztatási hely, és természetesen az infra vevő és az mini USB töltőkábelnek is van csatlakozása. Ja, és persze a HDMI kimeneti csatlakozó, melyen keresztül a TV-re tudjuk dugni.

IMG_20130606_121456.jpg

A WiFi csatlakozásról annyit tudok mondani, hogy kielégítő, ha közelebb voltam a routerhez, tökéletesen működött, egy emelettel lejjebb, elválasztva egy födémmel, már nem mindig sikerült jó eredményeket elérni a nethez kapcsolódás során, de ez általában jellemző az olcsóbb készülékekre, így nem rónám fel hibájául.

IMG_20130606_121531.jpg

IMG_20130606_121520.jpg

Szoftver

A készüléken Android 4.1.2 Jelly Bean fut, frissítése nem valószínű. Alapból minden funkciója jól működik, ám hiába szerettem volna kitenni a nyitóképernyőre ikonokat és widgeteket, nem sikerült, mert a hosszan nyomom effektust a távirányítóval sehogy sem sikerült elérni. Ám ha ezzel megbarátkozunk, kiváló élményt nyújt a képernyőn a rendszer. A kijelzés egyébként optimalizálva lett a TV kijelzőjére, nagyobb ikonok és szövegek találhatóak, hiszen távolból nehezebb elolvasni bármit a képernyőről. A YouTube alkalmazást kipróbálva kellemes meglepetés fogadott, féltem, hogy lejátssza-e a videókat rendesen, de sikerült megnéznem jó pár filmet a tévémen.

IMG_20130606_120414.jpg

A készülékhez adnak egy XBMC Android nevű alkalmazást, mely az alapértelmezett launchert is leválthatja, és nagyon látványos, az Apple TV rendszeréhez mérhető felületet ad a kis droidnak, és bele is tudtam nézni az alapértelmezett TV műsorokba, ám sajnos egyetlen filmet sem sikerült lejátszanom, ami talán azért van, mert Magyarországon vagyunk, talán másért, de mindenképp érdemes megfontolni, hogy szeretnénk-e leváltani a launchert erre. A jó hír, hogy alkalmazásként is elérhető, így nem szorulunk rá, hogy így induljon a rendszerünk.

IMG_20130606_114908.jpg

IMG_20130606_115540.jpg

Szintén a készüléken található a navi-xtreme alkalmazás, mely a helyben található médiák lejátszására alkalmas open source alkalmazás, és kiválóan működik, tabletekhez is csak ajánlani tudom.

IMG_20130606_115842.jpg

Végül, de nem utolsósorban, a készüléken vagy Play Store alkalmazás, így bármelyik Android alkalmazást le tudjuk tölteni, és futtatni, mely normál tableteken futni képes. Így egy teljes értékű Android TV-t kapunk az Infinity Stick használatával.

Összegzés

Az Evolveo az olcsó és közepes kategóriában jelenik meg többnyire, és ez így van az Infinity Stick X3 esetében is.  Húszezer forint körüli árával abszolút as középmezőnyben található készüléket vásárolhatunk, mely ezért a pénzért mindazt a hardvert és szoftvert tartalmazza, ami beleférhet, és kielégítő működést eredményez sebesség és teljesítmény tekintetében egyaránt. köszönjük a lehetőséget az Evolveonak, hogy tesztelhettük a készüléket.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!