Megnéztük az új One-t

A mai nap úgy kezdődött, hogy elmentünk a HTC One M8 bemutatójára, amit a Nu Bisztróban tartottak. A sok ismerős arc között megtaláltuk a új készüléket is, ami nem okozott csalódást. Eleinte csak 2 kikészített darabot csodálhattunk, de a hivatalos bemutató után, amit ismét csak úgy mint tavaly Marco Savkovic tartott. 

_DSC0237_01.JPGAz előadáson meghallgattuk, amit már eddig is tudtunk, a specifikációt, az új dolgokat, ezekre majd a tesztben térek ki, hisz annak ott a helye. Elmondták, hogy sok országban lesz kapható hamarosan, nálunk körülbelül egy hónap múlva lesz elérhető, mindhárom szolgáltatónál. Az viszont, hogy hol milyen színekben lesz kapható az még nem teljesen tiszta, de az ezüst, és a szürke variánsokat hozzák be először, hisz tudjuk itthon azért elég konzervatívak. Ezután jöttek a kérdések, ahol természetesen előkerült az ár is. Számolgatások szerint olyan 260 ezer forint körül fog kezdeni a készülék, de ez még nem biztos, minden esetre a hallgatóság álla koppant egy nagyot.

_DSC0245_01.JPG

Ezek után egy kis reggelivel kínáltak minket, és egy játék következett, amiben két fős csapatokra volt szükség. Ugyanis két emberenként kaptunk egy készüléket amivel fotózni kellett, illetve egy Zoe-t összehozni, ez is jó móka volt, hisz a tavalyihoz képest rengeteg újdonságot tartogat az új szoftver.

_DSC0247_01.JPG

Megmutatták nekünk az új tokot is a készülékhez, ami a már több gyártótól látott módon nem egy kis ablakot enged a kijelzőre hanem pöttyözött részen enged átlátni, ettől 8 bites hatású. Szerintem elég menő cucc lett, bár így az értesítéseket és az időt tudja mutatni a készülék. ha nem nyitjuk fel, de szerintem ez elég is. Ezúton is köszönjük a meghívást a HTC Magyarországnak.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!