Basketball Tournament - addiktív magyar játék ingyen

icon.pngNemrég hívta fel a figyelmemet a játék készítője erre a játékra, amit szokásom szerint azonnal letöltöttem, és kipróbáltam. Nem vagyok nagy játékos, általában 2-3 perc után leteszem bármelyik appot, és szó nélkül kitörlöm. Azonban kb fél óra után arra lettem figyelmes, hogy még mindig játszom, és nem tudom letenni. Szerencsére közbejött valami, és kénytelen voltam abbahagyni, de számomra ez a játék nagyon pozitív meglepetés volt.

basketball1.png

A Fat Bat Studiónak nem ez az első játéka, és úgy tűnik, szeretnek sportos appokat írni. Azt viszont elérték, hogy még fogok tőlük tesztelni, és meg is fogom írni. A játék lényege, hogy különböző távolságból és szögekből kell a labdát bedobni a hálóba, lehetőleg minél többször. A játékmenet meglehetősen dinamikus, amint befejeződik a labda útja, indul a következő kihívás, és csak dobod, dobod, dobod...

basketball2.png

Ugyan a játék ingyenes, azért reklám van benne, szerencsére nem tolakodó mennyiségben. Indításkor megkér, hogy jelentkezz be a Google +-ba, hogy használhasd az eredménytáblát, de ez nem kötelező, ami ismét egy jó pont. Most, hogy írom a cikket, elindítottam a játékot, és megint azon kaptam magam, hogy nem bírom abbahagyni. Ez borzasztó.

Ahogy egyre többet dobtunk, úgy egyre nehezedik a játékmenet, ami megint csak a gamifikáció egyik ismérve. Kilépés után folytathatjuk, ahol abbahagytuk, vagy lehetőségünk van újra indulni a kezdő szinttől. A játék grafikája hihetetlenül szép, és a fizikája is rendesen meg lett írva. Sajnos egyelőre csak Androidra készült el, de remélem, hamarosan iPhone-on is kipróbálhatjuk. Töltsd le, próbáld ki, érdemes.

googleplay.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!