Huawei Mate S: az új luxustelefon

A Huawei a tegnapi napon mutatta be a Mate sorozat legújabb zászlóshajóját, a Mate S okostelefont Berlinben, az IFA (Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai és Háztartási Gép Vásár) szakkiállításon.

„A Huawei Mate S tervezésekor az motivált bennünket, hogy egy olyan készüléket hozzunk létre, amelyik személyre szabott élményt kínál.” - mondta Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója. „A Huawei Mate S-t az emberi interakciókról szerzett tudásunk alapján fejlesztettük ki – legfőképpen az érintésre összpontosítva. A Huawei Mate S újradefiniálja az érintőképernyős technológia alkalmazását az okostelefonokban, áttörést hoz a hagyományos érintéssel történő képernyőkezelésben.”

Az LTE-képes Mate S okostelefont Hisilicon Kirin 935-ös, négy 2.2 GHz-es és négy 1.5 GHz-es magból álló processzor és 2700mAh-s lítium-polimer akkumulátor működteti. A gyorsabb töltés érdekében a Huawei egyedülálló megoldással látta el a Mate S-t, amelynek köszönhetően a készülék akár kétórányi telefonbeszélgetéshez is kitart mindössze 10 perces töltés után.

Az ívelt felület nyújtotta szépség: innovatív formaterv

A Mate sorozat korábbi modelljének, a Huawei Mate 7 sikerére építve az új készülék 5.5 hüvelyk hosszú, 7.2 milliméter vastag, és ívelt hátlapja tökéletesen illeszkedik a tenyérbe. A készülék tapintása sima, fémes.

A forradalmian új nyomás-szabályozó, amely átalakítja a fogyasztói élményt

A Mate S egy speciális verziója Force Touch technológiával lesz felszerelve. Ez képes érzékelni a képernyőt érő nyomás különböző erősségeit, így azzal, hogy erősebben vagy lágyabban nyomja az ujját a kijelzőre, a felhasználó alkalmazásokat aktiválhat, vagy egyéb tevékenységeket is egyszerűen elvégezhet. Fényképnézegetés közben például a képeket gyorsan meg lehet nyitni előnézetben, és meg lehet nagyítani azáltal, hogy egy ujjal megnyomjuk a képernyőt. A technológiának köszönhetően a Mate S-t mérlegként is lehet használni arra, hogy tárgyak súlyát megállapítsuk.



A telefont a Huawei Mate 7 ujjlenyomat-olvasójának továbbfejlesztett verziójával, a Fingerprint 2.0-val látták el. Ennek 100 százalékkal nagyobb a felismerési sebessége, és pontosabb öntanuló funkciókat tartalmaz, mint a korábbi technológia. Az ujjlenyomat olvasó az értesítési sáv kezelésére is használható, dupla kattintással le lehet törölni az olvasatlan bejegyzéseket, képeket lehet nézegetni, szelfiket készíteni, valamint hívást lehet kezdeményezni és tartani vele.

A Knuckle Control 2.0 – amely először a Huawei P8 okostelefonban debütált idén áprilisban – leegyszerűsíti a felhasználók számára a váltást az applikációk használata és a screenshotok készítése között. Ez a funkció új módot kínál a telefon használatára: például ha a felhasználó C formát rajzol ujjpercével a képernyőre, akkor aktiválja a fényképezőgépet, ha M betűt, akkor elindítja a zenelejátszót, ha E betűt, akkor pedig az Internet böngészőt. A felhasználók saját maguk is személyre szabhatják ezt a funkciót, ezekhez a formákhoz bármilyen alkalmazást társíthatnak.

Kamera kezdőknek és haladó felhasználóknak egyaránt

A Huawei Mate S kamerája a felhasználók mindennapi igényeinek megfelelően lett kialakítva: ez egy professzionális kamera, amelynek beállításai között találjuk a kontraszt, a textúra, illetve az egyedi tonalitás. Az 13 megapixeles hátlapi kamerát RGBW szenzorral, optikai képstabilizátor, kettős színhőmérsékletű LED villanókkal, független kép jelfeldolgozó kamera egységekkel szerelték fel. Ezek kombinációja hozzájárul ahhoz, hogy jobb minőségű fotókat készíthessünk gyorsabban. A Huawei Mate S ezen kívül 8 megapixeles előlapi kamerával rendelkezik, amelyhez enyhe fényű előlapi villanót is felszerelt a gyártó. Ez az algoritmus biztosítja a felhasználók számára, hogy a legélesebb, legelőnyösebb képeket készíthessék. Hogy még egyszerűbb legyen a szelfikészítés, a Huawei a Mate S ujjlenyomat olvasóját is úgy alakította ki, hogy a felhasználók azt megérintve könnyen és kényelmesen készíthetnek magukról fotót.

A professzionális kamera módban manuálisan lehet az ISO fényérzékenységet beállítani, illetve az expozíció-korrekciót, az expozíciós időt, a fehéregyensúlyt és a fókuszt, valamint olyan funkciókat, mint a képernyő rácsozása, vagy a segédfényes fókusz.

Technológia, amely minden környezethez alkalmazkodik

A Huawei a Mate S okostelefont intelligens hangfelvétel funkcióval szerelte fel. Ez egy új hardver megoldás, amely három beépített mikrofon és egy intelligens algoritmus segítségével irányítottan és rendkívül tisztán rögzíti a hangot, minimális háttérzajjal. A felhasználók így igényeiknek megfelelően három különböző módban rögzíthetnek hangfelvételt. Interjú módban a mikrofonok 180 fokban, meeting módban pedig minden irányból rögzítik a hangot, ezeken kívül pedig normál módban is használható a funkció.

A folyton úton lévő felhasználók számára a Huawei Mate S vezeték nélküli nyomtatást is kínál, a Mopria általános nyomtatási protokollal biztosítja a tökéletes megoldást, amely 16 vezető márka 800 különböző nyomtató típusát tartalmazza.

Prémium és standard változat a boltokban

A Huawei legújabb Mate modellje két, prémium és standard változatban kerül a boltokba. A standard verzió 32GB ROM memóriával, titánium szürke vagy misztikus pezsgő színekben lesz elérhető Nyugat-Európában 649 eurós áron. A prémium változat 64GB ROM-mal felszerelve, presztízs arany és korall rózsaszín színekben érkezik a nyugat-európai boltokba, 699 eurós áron. A Mate S szeptember 15-étől előrendelhető Nyugat-Európában a Vmall.eu oldalon. A Mate S harmadik, Force Touch technológiával felszerelt verziójának elérhetőségéről a későbbiekben nyújt tájékoztatást a Huawei.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!