8 éves az Android

8 év nem olyan sok idő, illetve attól függ, honnan nézzük. Az Android ez idő alatt nagyon nagy utat járt be.

8 éve debütált egy szolgáltató által kiadott mobilon az Android, mégpedig a T-Mobile G1-en (más nevén HTC Dream). Az akkor még a virtuális billentyűzetet nem is ismerő operációs rendszer teljesen beolvadt a többi PDA-n és más eszközön lévő gyártói rendszerek közé. Emlékeztek a Nokia, az E-TEN, HTC és más gyártók ekkortájt kiadott termékeire?

Az Android 8 év eltelvétel már a hetes verziószámát éli (és már bőven fejlesztés alatt áll a 8), azaz átlagosan évente jön ki új főverzió az Androidból.

8 év alatt az egyik legjobban elterjedt mobil operációs rendszer lett, köszönhetően a nyitottságának, a gyártók és szolgáltatók általi módosíthatóságának, bővíthetőségének.

8 év alatt bőven felnőtt az őt megelőző (közben szintén fejlődő) zárt rendszer, az Apple iOS mellé, mely 2007-ben, az iPhone-on debütált.

8 éve kínál az Android alternatívát a mobil technológiákra éhezőknek a kissé lemaradó Windows Phone és más rendszerek mellett.

Boldog Szülinapot, Android! :-)

 

Kép forrása: forum.storm8.com

 

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!