Akadálymentes térkép

Innovatív applikáció segíti a kerekesszékesek és a babakocsit toló szülők közlekedését, melynek adatbázisát bárki bővítheti önkéntes munkával. A HEINEKEN Hungária mintegy 120 képviselőjének közreműködésével az elsők között csatlakozott a Route4u által életre hívott kezdeményezéshez.

route4u.jpg

A Route4u a világ első olyan útvonaltervezője, amely járda- és gyalogátkelő adatokat, valamint tömegközlekedési információkat felhasználva személyre szabott, háztól-házig navigációt biztosít a kerekesszékkel, babakocsival, vagy bármely más guruló eszközzel közlekedők részére. Az egyedülálló alkalmazásban üzletek, kávézók, éttermek és középületek akadálymentességi információit is megjelenítik megközelíthetőségi szempontból, illetve hogy rendelkeznek-e akadálymentes mellékhelyiséggel.

A HEINEKEN nyár óta támogatja a magyar fejlesztésű Route4u applikációt. A vállalat munkatársai önkéntesként kutatták az akadálymentes útvonalakat, helyeket: három hónapon keresztül a HEINEKEN Hungária 120 területi képviselője minősítette az egész országban az üzleteket és vendéglátóegységeket az alkalmazáson keresztül, így ezzel közel 10.000 helyszín került fel a Route4u térképére.

Az eseményen José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: „Mi a HEINEKEN-nél abban hiszünk, hogy a közösségért mind az egyén, mind pedig a vállalat szintjén tenni kell. Csak így vihetünk véghez nagy dolgokat. Büszke vagyok a csapatunkra és jó érzés olyanokkal dolgozni, akik a technológiát a segítségnyújtás szolgálatába állítják. Megtiszteltetés, hogy részei lehetünk a mozgalomnak és mindenkit arra biztatunk, hogy csatlakozzanak hozzánk.”

Az akadálymentességről szóló kerekasztal beszélgetésen Bodó Péter, a Route4u társalapítója elmondta: „Elsőnek lenni, az utat kitaposni soha sem könnyű és legtöbbször kockázatos is. Nagyon örülünk, hogy egy jó ügy érdekében a HEINEKEN azonnal és lelkesen vállalta az ismeretlenben rejlő kockázatot és az elsők között csatlakozott a Route4u új, Brands for Accessibility nevű mozgalmához. Az elmúlt hetekben több más nagyvállalat is jelezte felénk, hogy csatlakoznának a programunkhoz, ami szintén azt mutatja, hogy a cégek tudatában vannak társadalmi szerepüknek és felelősségüknek, és hogy a Route4u alkalmas felületet tud biztosítani számukra a társadalmi szerepvállaláshoz.”

Bodó Péter hozzátette: „A járó embereknek fel sem tűnik, ha egy étterembe, kávézóba lépcsőkön át lehet csak bejutni, de a keréken közlekedők számára egy-egy ilyen vendéglátó egység olyan nehézséget jelent, mintha egy járó embernek egy 3 méter magas falon át kellene megközelítenie egy vendéglőt. A Route4u filozófiája, hogy mindenki segít mindenkinek, járó, kerekesszékes, babakocsis együtt látják el információkkal az applikáció mögött rejlő adatbázist. Folyamatosan növekszik az értékelt üzletek, vendéglátóegységek, útvonalak száma, és nem állhat meg, teljes kép kell. De ezzel párhuzamosan nem állhat meg infrastruktúra fejlesztése sem, hiszen egy városnak felelőssége, hogy minden lakosa színes és produktív életet éljen, ennek pedig része az akadálymentesség. A HEINEKEN aktív részvétele programunkban értékes és példamutató. Világszerte már 800 000 hely adatai találhatók meg a rendszerben, Magyarország mellett az Egyesült Államok, Anglia és Írország jár élen az adatok bevitelében. Célunk, hogy a gyalogos infrastruktúrát is aprólékosan felmérjük, hogy pontos gyalogos navigációs rendszert tudjunk kínálni. Angliában már elkezdődött városok teljes feltérképezése, ez együttműködve a helyi önkormányzatokkal, segít az infrastruktúra átépítésében is.”

Vincze Zoltán, a Route4u PR és tapasztalati szakértője, aki maga is kerekesszékkel közlekedik, elmondta: „Lassú a fejlődés, a járdahelyzet ugyan érezhetően javul, de az új vendéglátóhelyekre érthetetlen módon szinte mindenhol lépcsőt építenek. Budapesten jobb a helyzet, mint vidéken. Számos vidéki városban komoly kaland eljutni A-ból B-be. Ha előre tudok tervezni, az kevésbé kiszolgáltatott helyzet, nyomozás. Az appon még van csiszolni való, de folyamatosan fejlődik, most például a chat funkcióval fog bővülni. Fontos, hogy minden tervezés és a szükséges szervezés az applikáción keresztül lesz lehetséges.”

Szakály József, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) főtitkára elmondta: „Ugyanaz az útvonal akár hétszer hosszabb lehet időben, és sokszorosa kilométerben, ezt segít jelentősen lerövidíteni az applikáció. Magyarországon ugyan 1998 óta törvény van az akadálymentességről, amely szerint, 2005-re a középületeknek akadálymentesnek kellett volna lenni, de a határidőt először kitolták 2013-ig, majd, eltörölték azt. A közintézmények többsége ugyan ma már akadálymentes, de sok még a tennivaló, Budapest és vidék között mély szakadék van ebben a tekintetben. A hatékony akadálymentesítés ugyan sokba kerül, de nem csak pénz, szándék kérdése is. Sok a félmegoldás is, pedig az a hely tekinthető akadálymentesnek, amit bárki egyedül megközelíthet.”

Som-Balogh Edina színésznő, két kisgyermek édesanyja elmondta: „Inkább nem megyek azokra a helyekre, amik nem akadálymentesek, nem akarok másoknak kiszolgáltatott lenni. Naponta találkozom a problémával, nehéz kitalálni, hogy babakocsival és a másik gyerekkel hogy jusson be az ember. Sok helyen csak részben van akadálymentesítés, a rámpa után újra lépcső következik így hiába jutok el egy szintig, ha nem tudok tovább menni a célomig.”

Pálfalvi Márta, a HENEKEN Hungária humán erőforrás és vállalati kapcsolatok igazgatója elmondta: „Azonnal megláttuk házunk táján a felhasználható szinergiát, hiszen 120 kollégánk naponta járja az üzleteket és vendéglátóhelyeket, így hasznos segítséget tudnak nyújtani az applikáció adatbázisának bővítéséhez. A HEINEKEN-nél nekünk nem elég, hogy egy ügyet pénzzel támogathatunk, fontos, hogy a mindennapi munkavégzésünkkel is tegyünk azért, hogy a világ jobb hely legyen. Amikor az értékesítési képviselők vezetői elé tártam a projektet, hálásak voltak, hogy lehetőséget kaptak a segítésre. Büszke vagyok erre az együttműködésre.”

A Route4u alkalmazás letölthető itt.

***
A Route4u applikáció segítségével többet tudhatunk meg arról, hogy áll Magyarország és Budapest az akadálymentesség terén. A fővárosban a XI. kerület minősült a legjobbnak, itt több, mint 300 akadálymentes bejárattal rendelkező helyről és közel 90 akadálymentes boltról ad információt az alkalmazás, de akadálymentesített benzinkutakból is itt van a legtöbb. Az V. kerület büszkélkedhet ugyanakkor a legtöbb akadálymentes étteremmel, szállodával, kávézóval és sörözővel is.

Ami az akadálymentesített mosdókat illeti, ott is a belváros és Buda legnagyobb kerülete tarol az alkalmazásban, de a benzinkutakon található akadálymentes WC-k tekintetében a VIII. kerület is felkerült a listára. A X. és a XXII. kerületben található a legtöbb olyan söröző, amelynek mosdóit kerekesszékesek is meg tudják önállóan közelíteni.

A megyék közül Pest megye áll a legjobban. Itt összesen közel 4000 akadálymentes hely van, melyet a sorban Hajdú-Bihar és Győr-Moson-Sopron követ. Akadálymentesített boltokat tekintve Fejér megye a dobogós, éttermeket nézve Veszprém, a kávézók pedig Vas megyében a leginkább akadálymentesek az applikáció szerint. A szállodák terén Hajdú-Bihar az ezüstérmes, a benzinkutak esetében pedig Fejér. Ha a sörözőket nézzük, Pest megye után a második helyre Borsod-Abaúj-Zemplén megye került.

A WC-k akadálymentességét tekintve Pest megyét Baranya követi. A sorrend ugyanez, ha üzletekben található mosdók szerint vizsgáljuk a megyék akadálymentességi helyzetét. Az éttermi mosdóknál Pest megye és Szabolcs-Szatmár-Bereg vezet, utóbbi első helyre került az akadálymentesített kávéházi és sörözői mosdók vonatkozásában. A legtöbb akadálymentes szállodai WC Hajdú-Bihar megyében található, a benzinkúti mosdók esetében pedig Fejér megye Pest megyét is megelőzi.

A Route4u alkalmazás nem csak itthon örvend egyre nagyobb népszerűségnek, Magyarországon kívül a legtöbben Angliában, Írországban és az Egyesült Államokban használják. Világszerte mintegy 800.000 akadálymentes hely és több ezer kilométer akadálymentesség szerint színezett járda elérhető az applikációban.

A Route4u alkalmazás segítségével a HEINEKEN Hungária 120 munkatársa 3 hónapon át értékelte az üzletek és vendéglátóhelyek akadálymentességét. Közel 10.000 értékelt hellyel megduplázták a magyarországi felmért helyek számát.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!