Google I/O 2018

A Google előadásában megtudhattuk, hogy min dolgoznak és mit várhatunk idén

google-logo.png

Rövid összefoglaló azokról az érdekes dolgokról, amelyeket a Google a jövőben a felhasználóknak nyújtani kíván.

Egészségügy

Ha az illető bármilyen okból felkeresi orvosát vagy ellátásban részesül - ezt mind megfelelően dokumentálva - azt olyan módon tudja elemezni a program, amely 78%-os pontossággal előre meg tudja mondani, hogy mikor esedékes a következő orvosi vizsgálat.

Gmail Smart Compose

Az emailekben használható automatikus kiegészítés, amely egész mondatokat tud ajánlani, ha kellőképpen megismeri a felhasználót. A bekezdések kezdetéből nagy eséllyel eltalálja, hogy mit akarunk kihozni a mondat végére. Legalábbis sablonos ebéd foglalás témájú beszélgetések során működik.

Suggested Actions

Ha készült egy fotó, amelyen felismerhető egy ismerősöd, akkor a kép megtekintésénél felajánlja a fotó elküldését annak az embernek.
A Google Photos továbbá ki tud színezni fekete-fehér képeket, vagy ellenkezőleg bizonyos részeit színtelenné varázsolja egy képnek, hogy jobban kiemelje a fontos részeket. Mindent egyetlen utasítással.

Google Assistant

Képzeljük el, hogy magyar nyelven is tudunk beszélni a Google személyi asszisztensével, majd utasítjuk arra, hogy foglaljon időpontot a fodrászhoz péntekre. Ahogy a parancs feldolgozásra került, a háttérben automatikus hívás indul a fodrász irányába, amit teljes egészében az asszisztens vezérel. Az emberszerű hangzással bíró program ügyesen reagál az időpontokkal és a részletekkel kapcsolatos kérdésekre, majd a végén jelez a felhasználónak, hogy a folyamat sikeresen zárult és az időpont pénteken áll.

Google News

Folyamatosan tanuló alkalmazás, amely  idővel ismeri meg a felhasználó igényeit, ami a híreket illeti. Célja, hogy azok az információk jussanak el hozzá, amelyek számára fontosak és hogy ezeket teljesen megérthesse. 127 országban fog indulni Androidon és iOS-en.

Android P funkciók

Három kulccszó az új Android verzió körül: Intelligens, egyszerű, digitális "jólét" (angolul jobban hangzik).
Adaptív akkumulátor funkció: az operációs rendszer alkalmazkodva a felhasználóhoz a lehető legtöbbet próbálja kihozni az akksiból, hogy csak azok az alkalmazások használjanak az erőforrásból, amelyeket használunk.
Adaptív fényerő: Nem csak a szenzorok által érzékelt külső fény határozhatja meg, hogy milyen erős legyen a kijelző fénye, hanem tevékenységek alapján, illetve a manuális állítás során tanulja meg, hogy mikor mire van szüksége a felhasználónak.
Az applikációkat felsorakoztató menü első sorában olyan alkalmazások ajánlása lesz jelen, amely elvileg 60%-os pontossággal tudja, hogy mit szeretnénk elindítani következőnek.
Slices: Egy alkalmazáson belül utalást teszünk egy másik rendelkezésre álló applikáció nevére vagy funkciójára, akkor egy kis szeletet kapunk a második szereplőről, így abból is képesek vagyunk folyamatot indítani. Az előadáson bemutatott példa egy Google keresés a lyft szóra, amelyre a Lyft alkalmazásnak 3 funkciója ugrott elő, melyek a legfontosabb részleteket is azonnal közlik.

A Google szeretné megismerni a felhasználó szokásait, fókuszálni arra, ami fontos de közben láthatatlan maradni és segíteni a családokat.
Például újféle Ne zavarj funkciók érhetők el, amikor a telefont képernyővel lefelé fordítjuk vagy a megadott takarodó időpontján túl már semmiféle értesítés vagy hang nem jelenik meg a készüléken.

Google Maps

Még több helyszín, még több felhasználói értékelések, amelyek automatikusan adódnak hozzá a térképhez folyamatosan. A For You fülön pedig mindent megtalálunk, ami a Google szerint számunkra fontos és érdekes lehet.
Kiterjesztett valóság a térképen: A kamerát használva a valós időben rögzített képen jelennek meg a látnivalók 3 dimenziós formában.

google.jpg

A kamera képességei itt még nem merültek ki. Fel tud ismerni tárgyakat, állatokat és írott szöveget is, amelyet a képről azonnal másolható, digitális szöveggé tud alakítani.

Waymo

Teljesen önvezető autók flottája az utakon, Phoenix-ben. Az autókat igénybe lehet venni, akár egy taxit, csupán a számítógép fogja vezetni. Hónapok alatt a hibák számár 100x kevesebbre tudták faragni. Az autóknak kritikus fontosságú, hogy reagáljanak mindenre, ami körülöttük történik és megállják a helyüket a forgalomban. Nem csak kamerákra hagyatkozik, hanem radarra és lézerekre, ami felismeri a környezetben fellelhető mozgó dolgokat, azok alakját és sebességét is.

Izgalmas újdonságok a Google-tól, amelyek egy része mától elérhető, a többi pedig a közeljövőben, várhatóan az Egyesült Államokban indul elsőként.

 

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!