Samsung GALAXY S 4 - társ a mindennapokban

Sajtóközlemény

A Samsung bemutatta a GALAXY S 4-et, amelyet a felhasználók számára igazán fontos szempontok figyelembe vételével alkottak meg. A Samsung GALAXY S 4 tervezői egy olyan okostelefont akartak létrehozni, amely azokon a területeken a legerősebb, amiket a tulajdonosai a legtöbbre értékelnek: ismeri az emberi kapcsolatok fontosságát, megkönnyíti a barátokkal és a családtagokkal való kapcsolatteremtést, egyszerűbbé és gondtalanabbá teszi a mindennapokat, valamint új élmények szerzéséhez járul hozzá.

A GALAXY S 4 még karcsúbb és kecsesebb, mint elődei – tömege 130 g, míg vastagsága mindössze 7,9 mm –, mégis jóval több erőt rejt magában azoknál. A bevezetéskor két színben, fátyol feketében és zúzmara fehérben lesz kapható, de az év folyamán további színvariációk is várhatók.

"A GALAXY S sorozat korábbi tagjaihoz hasonlóan a GALAXY S 4 képességeit is teljes egészében a felhasználói igények alapján terveztük meg. A felhasználók ösztönöztek minket arra, hogy egy még jobb okostelefont készítsünk, mi pedig a GALAXY S 4-gyel inspiráljuk őket arra, hogy még teljesebb életet éljenek" – mondta el Kunos Balázs, a Samsung mobil és IT üzletágának igazgatója.

GALAXYS4ProductImage1.jpg

Jelentőségteljes pillanatok
A GALAXY S 4 képes arra, hogy megörökítse tulajdonosai életének minden meghatározó pillanatát. A világ első Full HD Super AMOLED technológiájú, 5 hüvelykes képátlójú, 441 ppi képpont-sűrűségű kijelzője a lehető legjobb képminőséget nyújtja. A Samsung GALAXY S 4 strapabíró útitársa lesz a felhasználóknak a Corning új Gorilla® Glass 3* kijelzőjének köszönhetően.

A 13 megapixeles hátlapi kamerával felszerelt GALAXY S 4 "Dual Camera" képessége révén az előlapi és a hátlapi kamera egyszerre tud fotózni vagy videózni, az elkészült felvételek pedig egyszerűen, 8 különböző módon egybefűzhetők, így a végeredmény magában foglalja a témát és a környezetét is. A "Dual Video Call" szintén a két kamera egyszerre történő használatán alapul: videohívás közben a telefon tulajdonosa magát és környezetét is megmutathatja beszélgetőpartnerének. Hasonlóan különleges a "Drama Shot" funkció, amellyel mozgó témáról gyönyörű time-lapse videók készíthetők egyszerűen, vagy a "Sound & Shot", amely megőrzi a kép készítésekor hallható környezeti zenét és hangokat is, tökéletesen visszaidézve így a fotó készítésének körülményeit.

Ezek a jelentőségteljes pillanatok mostantól albumba is rendezhetők a "Story Album" funkciónak köszönhetően, amely automatikusan képes összegyűjteni egy-egy eseményhez kapcsolódó minden fotót és helyszínadatot. Ezek az albumok a Blurb-bel kötött együttműködésnek köszönhetően nem csak az interneten, hanem nyomtatott formában is élvezhetők.

GALAXYS4ProductImage3.jpg

Valódi kapcsolatok
A Samsung GALAXY S 4 minden eddiginél többre értékeli az emberi kapcsolatokat. A "Group Play" lehetővé teszi, hogy a felhasználók közvetlenül, Wi-Fi hozzáférési pont igénybe vétele nélkül összekapcsolódjanak a közelükben levők telefonjaival azért, hogy megosszanak vagy közösen hozzanak létre tartalmakat, illetve játsszanak egymással. A "Share Music" révén pedig egyazon szám játszható le több telefonon egyszerre.

A GALAXY S 4 világszerte támogatja a leggyorsabb mobilinternetes szabványokat, azaz a HSPA+ 42 Mbps és a 4G LTE hálózatokat.

Könnyebb mindennapok
A felhasználók olyan okos megoldásokat keresnek, melyek segítségével leegyszerűsíthetik mindennapjaikat. A GALAXY S 4 arcokat, hangokat és mozdulatokat érzékelő funkciói is ezt a célt szolgálják.

A "Samsung Smart Pause" lehetővé teszi a kijelző tekintettel való irányítását. Ez azt jelenti, hogy az éppen nézett videó megáll, ha a felhasználó leveszi a szemét, majd folytatódik, ha újra odafigyel. A "Samsung Smart Scroll" segítségével a böngésző vagy az éppen olvasott levél görgethető a kijelző érintése nélkül, egyszerűen a szem és a csukló mozgatásával.

Az "Air View" segítségével bele lehet nézni egy emailbe, képbe vagy videóba, anélkül, hogy meg kellene nyitni azt – ehhez csupán az ujját kell az adott tartalom fölé tartania a felhasználónak. Az "Air Gesture" pedig lehetővé teszi a zeneszám váltását, a weboldal görgetését vagy egy hívás fogadását csupán egy csuklómozdulattal.
Az "S VoiceTM Drive" autóvezetésre fejlesztett hangalapú irányítási rendszer: a kocsihoz Bluetooth-on csatlakoztatva a telefon automatikusan autóvezetési üzemmódba vált át. Ilyenkor a szövegeket beszéddé alakítja, így az üzenetek egyszerűen és biztonságosan meghallgathatók a kijelző használata nélkül is.

Az "Optical Reader" képes automatikusan felismerni szöveget, névjegyet vagy egy QR-kódot, és fordítást, tárcsázást vagy keresést hajt végre a felhasználó kívánsága szerint.

A "Samsung WatchON" révén a GALAXY S 4 a TV-t, a set-top boxot, a DVD lejátszót vagy a légkondicionálót is kezelni képes távirányítóvá alakítható át.

GALAXYS4ProductImage2.jpg
Egészségesebb élet
A GALAXY S 4 "S Health" alkalmazása a különböző beépített érzékelők segítségével a felhasználók egészségügyi állapotát is figyelemmel kíséri. Ezt étkezési napló, edzésnapló és alvásnapló egészíti ki, így a telefon valóban gondoskodik arról, hogy tulajdonosa minél fittebb maradjon.[1]

A szemek kímélése érdekében a "Samsung Adapt Display" a képernyőt, a hallás megóvására a "Samsung Adapt Sound" pedig a hangerőt optimalizálja.

A Samsung GALAXY S 4 hazánkban várhatóan május elejétől lesz kapható.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!