Okos lakat, béna biztonság

Érdemes faék egyszerűségű dolgokat túlbonyolítani?

tapplock.jpg

A Tapplock egy közösségi finanszírozással létrehozott lakat, amely ujjlenyomattal vagy telefonos applikációval működtethető. A koncepció 2016-ban került az internetre, akkor több, mint 300 ezer dollárnyi támogatást kapott az ötlet és ennek köszönhetően ma már megvásárolható az interneten kb. 30 ezer forintért a kész termék.
A legnagyobb előnye, hogy gyorsabban nyitható, mint hagyományos, kulcsos társai és akár 500 ember ujjlenyomata is tárolható benne egyszerre. Akár 0,8 másodperc alatt is felismeri a nyitásra jogosult emberek lenyomatait és már ki is old a zár.
A kialakításában igyekeztek minél tömörebb és ellenállóbb anyagból egy tömzsi vázat alkotni, ami sikerült is és egy lakathoz mérve elég jól bírja a strapát, még az erősen megkarcolt leolvasó is működik.
Az akkumulátor akár egy évig képes ellátni a feladatát (3500 kioldásig kb.) és ellenáll az időjárási megpróbáltatásoknak (-10 °C-től +60 °C-ig).

Van egy igen hasznos funkciója is a hagyományos lakatokkal szemben, amely az applikációban megtekinthető előzmény, amely nyilvántartja, hogy a tárolt ujjlenyomatok gazdái mikor használták a zárat.

Hiába drága kicsit és sokaknak értelmetlen lehet, attól még működik. Vagyis, amíg JerryRigEverything el nem készítette az alábbi videót, addig így gondoltuk.

Már a videó címében utal arra, hogy ne vásároljuk meg az eszközt, de pontosan miért is?
Mikor az egyik lakatot kettévágták, akkor kiderült, hogy a lakat hátoldala egész egyszerűen rá van tekerve a házra, mint egy kupak. Ezt egy erősen ragadó GoPro állvánnyal és egy sima csavarhúzóval le is lehet tekerni, és rögtön megmutatja magát az akku és 3 közönséges csavar. Ezeket eltávolítva pedig már hozzáférhetővé válik a zár és minden egyéb belső alkatrész, amelyet csak ki kell szedni és a lakat máris nyitva van. A mutatvány a kellő ismeretek birtokában alig egy percet vesz igénybe.

Ezt remélhetőleg gyorsan orvosolni fogják a jövőben gyártott lakatok esetében, azonban aggasztó, hogy az első modellek ilyen biztonsági réssel kerültek piacra.

Hivatalos oldal

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!