Sleep as Android - telefonnal aludni

Mindenkivel előfordult már, hogy felébredt hajnalban, és vagy nem tudott visszaaludni, vagy fél óra múlva az ébresztő jelére alig tudott kimászni az ágyból, bár ez utóbbira nyolc óra tisztességes alvás után is gyakran van példa. A telefonunk ebben is segíthet.

Tudományos kutatások alapján az alvás 90-120 perces ciklusokból áll, és általában négy-hat ilyen ciklus alatt tudjuk tökéletesen kipihenni magunkat. Minden ilyen szakasz négy NREM (gyors szemmozgás nélküli) és egy REM (gyors szemmozgás) fázisra bontható. Az első három szakasz az elalvásról szól, az izmok még aktívak, de a légzés üteme és a szívverés lassul, az alvás ilyenkor még felületes, de egyre mélyebb. Az igazán pihentető negyedik, "mélyalvás" fázisban  energizálódik a szervezet, ilyenkor regenerálódnak és töltődnek fel a sejtek, ekkor a leglassabbak az agyhullámok. Az ötödik, REM fázis már egy ébredésközeli állapot, ilyenkor álmodunk, a légzés szabálytalan, gyors, az agytevékenység aktív. Ebből a fázisból a legkönnyebb az ébredés, a NREM állapotokból felijedve viszont egész napos fáradtsággal kell megküzdenünk, legalábbis a kutatók szerint.

sleepas_1.jpgA Sleep as Android arra vállalkozik, hogy alvási szokásainkat figyelve a REM fázisban ébresszen fel, nagyjából az általunk beállított időpont környékén. Ehhez arra van szükség, hogy a telefont elalváskor magunk mellé, a matracra tegyük, így a mozgásérzékelő szenzor és a mikrofon segítségével figyelni tudja a mocorgásunkat, és akkor ébreszt, amikor a legfelszínesebben alszunk. Kipihenten ébredve pedig lehetőségünk van visszanézni, mi is történt az éjszaka, statisztikát, grafikont kapunk az alvási fázisokról, zajokról, és ezt rögtön megoszthatjuk Facebookon, vagy elküldhetjük egy értünk aggódónak e-mailben. Ha álmunkban beszélünk, vagy horkolunk, akár még azt is visszahallgathatjuk, és az egészet Google Drive vagy Dropbox fiókunkba fel is szinkronizálhatjuk.

sleepas_2.JPG

Az intelligens alvásfigyelésen felül teljesértékű ébresztőórát kapunk, az összes elképzelhető opcióval. Elalváshoz és ébredéshez választhatunk a saját zenéink közül akár lejátszási listát is, de az app a természet békés hangjait is felkínálja. Az esetleges délutáni egy-két órás frissítő szundikálásra is időzíthetünk az alvási ciklusunknak megfelelő visszaszámolást. Ezen kívül beállíthatunk ismétlődő riasztásokat, az ébrenlét ellenőrzésére logikai vagy matematikai feladatokat (captcha), de akár azt is, hogy az ébresztés csak egy kinyomtatott, és a fürdőszobatükörre ragasztott qr-kód beszkennelésével hallgasson el. Igény szerint az alkalmazás még a lefekvés idejére is figyelmeztet, ami hasznos dolog, ha az esti játékba feledkezik bele az ember.

sleepas_3.JPG

Az egész éjjel futó alkalmazásnak persze hatalmas az energiaigénye, lekapcsolt kijelző mellett is az alvásfigyelés az akkumulátor felét elfogyasztja, a zajok rögzítése esetén pedig még többet is, így érdemes a készüléket estére töltőre dugni. Emellett a telefonnak mellettünk, a matracon kell lennie, ami további aggályokat vethet fel azok körében, akik a rádióhullámok egészségkárosító hatására gyanakodva a lehető legtávolabb aludnának minden elektromos eszköztől. Akik viszont elalvás előtt még átfutják az ágyban a híreket és a közösségi oldalakat, nekik nagy segítség lesz a "most már alszom" gomb, ami lekapcsolja a kijelzőt, beállítja a repülőgépes módot, bekapcsolja az ébresztést és az alvásfigyelést.

Az alkalmazás két hétig ingyen kipróbálható, letölteni itt lehet:

playstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!