Aquaworld Budapest
Megjelent az Aquaworld alkalmazása iOS-re, aminek a segítségével megismerkedhetünk Európa egyik legnagyobb fedett vízi élményparkjával. A programban megtudhatjuk a legfontosabb dolgokat az Aquaworld-el kapcsolatban, valamint egy sétát is tehetünk virtuálisan.
Az első menüpont segítségével megnézhetjük térképen, hogy merre található az Aquaworld, valamint a jobb oldalon található nyilat megnyomva olvashatunk egy kis segítséget az odajutáshoz az autóval érkezőknek, valamint a busszal közlekedőknek. Ha túl kicsik a betűk, akkor a jobb alsó sarokban található gombbal teljes képernyőre lehet tenni a szöveget, így könnyebben is lehet átlátni.
A második menüpont a virtuális séta, amivel szinte az egész bejárható. Az irányítás egy előre meghatározott útvonalon lehetséges, tehát eléggé korlátozva van, merre lehet menni, illetve nézni. A nyilaknál látható kis körrel lehet hátrafordulni, így alaposabban szemügyre lehet venni a dolgokat, illetve így lehet csak visszafele menni. Ha egy kis szem jelet látunk, ott meg lehet nézni a medencét, csúszdát, illetve egyéb érdekességeket.
A harmadik menüpont egy térképet tartalmaz, amivel könnyedén tájékozódhatunk az Aquaworld területén. Minden egyes medence meg van számozva, amiknek a jelentése a jobb oldalon olvasható. "Az örök nyár szigete" felirat meleltt található szemet megnyomva lehet megtekinteni az árakat és a nyitvatartást is, bár iPhone-on elég átláthatatlan.
Az utolsó lehetőség az éjszakai fürdőzést mutatja be képekkel és videóval. Az alul található sárga "Ticket" gomb megnyomásával megnyílik a weboldal, ahol lehet rendelni jegyet az éjszakai bulira, így egyrészt olcsóbb, másrészt kevesebbet is kell sorban állni, mire bejutunk.
Az alkalmazás igen látványosra sikerült, bár talán már el is túlozták az effekteket, ugyanis iPhone 4-en belaggol. A másik észrevétel, hogy egy sima bemutató alkalmazáshoz képest elég nagy méretű (60MB), bár ez annyira nem zavaró. A program ingyenesen letölthető az App Store-ból.
Képek:





Rusznyák Mátyás
Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!