Sárga Kapszula - minden a kondizásról
Sokan járnak a konditerembe, de csak kevesen tudják, hogyan is lehet hatásosan megnövelni az izommennyiséget, illetve a zsírt csökkenteni. Ezekben segít ez a könyv, hogy megértsük az emberi test működését, így ezeknek a tudatában járjunk konditerembe is.
Rögtön a legelején kitér a helyes táplálkozás fontosságára, majd utána néhány alapfogalmat tisztáz, mint az emberi test, diéta, súlynövelés, aerob edzés, kardio edzés, és ezeken kívül még jó pár fontos információt, amiket mindenképpen érdemes tudni az edzés elkezdése előtt. A második nagy rész a táplálkozás, ahol minden kis apróságot megtudunk, hogyan kell táplálkoznunk az edzés eredményessége érdekében.
A harmadik résztől kezdődik maga az edzésterv leírása, hogyan is álljunk neki az izomnöveléshez, diétához, illetve fogyáshoz. Mindegyiknél találhatóak minta étrendek, amik alapján fel lehet építeni az edzéshez igazított táplálkozást.
Az alkalmazásból szinte mindent meg lehet tudni, hogyan álljunk hozzá, bár mégis a saját tapasztalat is sokat számít. A szöveg megfogalmazása kifejezetten jó lett, hiszen nem a megszokott unalmas oldalak csoportja, hanem néha vicces, de végig személyes marad a szöveg, így a figyelmet végig fenntartja.
A Sárga Kapszula eredetileg egy könyv, de elkészítették Android-ra is. Az egyetlen különbség, hogy az utóbbinál nincsenek benne a képek, viszont ingyenesen le lehet tölteni.
Képek:






Rusznyák Mátyás
Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!