Build&Lead - építsd ki a legnagyobb közösséget

Megjelent az App Store-ban a Build&Lead nevű magyar készítésű játék, mely az Informatikai Biztonság Napja konferencián lett bemutatva. A játék megnyerte az 1359cm3 - Agyalj rajta! nevű pályázatot.

Az alkalmazás lényege, hogy minél nagyobb közösséget kell felépítenünk úgy, hogy közben a konkurens csapatot is le kell győznünk. Ha nem ismerjük, hogy hogyan kell játszani vele, akkor a főképernyőn található a bal alsó sarokban a How to menüpont. Erre azért hívom fel a figyelmet, mert személy szerint én nem figyeltem először és úgy indítottam el az éles meccset, így azt sem tudtam, hol, mit és merre kell csinálni. Ebben a menüpontban megismerhetjük az irányítást, tehát azt, hogyan lehet inspirálni a csoportokat, hogyan lehet őket mozgatni, valamint a csoportosítás lényegét.

Ha éles meccset indítunk, akkor összesen 1 perc áll a rendelkezésünkre, amennyi idő alatt le kell győznünk a gépet, tehát több pontot kell gyűjtenünk, mint neki. A játékban vannak különböző bónuszok, valamint egy nehezítő. A két bónusz közül csak az egyikre jöttem rá, hogy mire is jó, ez a körülötte lévő területeket automatikusan elfoglalja, a másik hatására meg szerintem nehezebben válnak semlegessé, bár ebben nem vagyok biztos. A nehezítő pedig a körülötte lévőket teszi semlegessé.

Akik szeretik a logikai játékokat, azoknak mindenképpen ajánlott a letöltése, főleg, hogy ingyenesen tölthető le. A játék csak iPad-re jelent meg, viszont iPhone-on és a kisebb méretű mobilokon nem lenne túl praktikus. Még egy utolsó tipp: a játék több ujjat is kezel egyszerre :-).

Képek:

   
   
   
   
   

 

Letöltés iPad-ra:

Rusznyák Mátyás

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!

Címkék: iOS Alkalmazás