Füvészkert Szeged

Megjelent Android-ra és iOS-re a Füvészkert Szeged nevű alkalmazás. Az alkalmazás célja bemutatni a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének növényeit és rendezvényeit. A programban meg lehet nézni a Füvészkert térképét, a rendezvényeket, az ott található növények teljes listáját, valamint információkat a nyitvatartásról és az árakról.

A Füvészkerti séta menüpontban megjelenik előttünk a térkép, amin szinte minden be van jelölve, hogy melyik növénykategória hol található, valamint a WC-k és ivókutak is láthatóak. A Rendezvények menüpont sorbarendezése elég érdekesre sikeredett, ugyanis nem időbeli, valamint nem is ABC sorrendben helyezkednek el, de mivel nem található benne sok elem, így nem idegesítő az áttekintése.

A Növények menüpont a legrészletesebb. Itt megtalálható az összes növény egy almenüpontban, valamint több kisebb kategóriára bontva. Amit sajnálok, hogy csak a leglényegesebb növényeket emelték ki, pedig van olyan, akit kifejezetten ez érdekelne, viszont még így is nagyon sokfajta található meg az alkalmazásban. A növények magyar neve alatt olvasható a latin megfelelője, valamint rábökve megtekinthetünk róla nagyobb képet és "részletes" leírást.

A programba elméletileg be van építve a kedvencekhez adás funkció, gyakorlatilag a hozzáadás maga működik, de ezeket nem tudjuk megnézni a kedvencek menüpontban, mert egy teljesen üres listát kapunk. Ha ezt kijavítanák, akkor egy kifejezetten jól összerakott alkalmazás lenne, illetve ha kiegészítenék a növények listáját, akkor mondhatni tökéletes lenne. Természetesen így is használható, de a kíváncsibb természetűeknek nem biztos, hogy elég annyi információ, amit tartalmaz, de ebben az esetben meg érdemes elmenni a Füvészkertbe személyesen.

Az alkalmazás ingyenesen letölthető mind a két platformra, szóval aki szeretne kirándulásképpen elmenni a Füvészkertbe, vagy csak a növények érdeklik, azoknak tökéletes alkalmazás.

Képek:

   
   
   
   
   
   
   

 

Letöltés iPhone+iPad-ra:

Letöltés Androidra:

Rusznyák Mátyás

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!