Angol haladó

Megjelent Nagy Zoltán legújabb alkalmazása, az Angol haladó iOS-re, így akik már jól ismerik az angol nyelv alapjait, de szeretnének még többet elsajátítani, azoknak tud nagy segítséget nyújtani, illetve aki még csak most kezdi, annak az Angol nyelvtan nevű alkalmazás áll rendelkezésére.

Mivel az Angol haladó már arra épít, hogy tényleg ismered az alapokat, így nem találhatóak meg benne a rendhagyó igék listája, hanem kifejezetten néhány nyelvtani szabályt tanulhatunk meg belőle, mint a feltételes módot, a passzív szerkezetet, valamint a folyamatos beszédet.

A feltételes mondatszerkezetek menüpontnál (Conditionals), megtalálható mind a négy fajtája. Első ránézésre ezeknek a neve alapján nem lehet megállapítani, hogy mit is takarnak, de ha rábökünk valamelyikre, akkor rögtön látjuk, hogyan kell képezni, a használatának a módját, valamint példákat is találunk hozzá. A Conditionals és a Reported Speech menüpont alján található egy Fontos gomb, amire nyomva láthatjuk az általánosan rá vonatkozó tudnivalókat.

A passzív szerkezetnél már külön vannak szedve a részek, tehát külön a használat, a passzívhoz tartozó igeidőket, a mondatok képzését a megfelelő igeidőkben, valamint a legutolsó almenüje a példák rá, ahol találunk minden egyes igeidőből példát aktív és passzív mondatokra is.

A folyamatos beszédnél a felépítése szinte teljesen megegyezik a feltételes módéval, annyi különbséggel, hogy jóval több példát kapunk hozzá, hiszen nem olyan egyszerű ennek a használata.

Az alkalmazás 0,79 Euróba kerül, viszont bármikor kéznél van, így ha tanulni szeretnénk, ismételni, esetleg kiegészíteni a tanár magyarázatát, akkor bármikor a rendelkezésünkre áll, ugyanis nem generál adatforgalmat és a telefonunk is szinte mindig nálunk van. 

Képek:

   
   
   
   
   
   

 

Letöltés iPhone+iPad-ra:

Rusznyák Mátyás

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!

Címkék: iOS Alkalmazás