Találkapont.hu

Megjelent iPhone-ra és Android-ra a Találkapont.hu nevű alkalmazás, amely jelenleg még nem mondható a legnagyobb társkereső oldalnak, de ha ilyen ütemben halad, akkor már nem kell sok idő neki, hogy elérje a csúcsot.

A technikailag fejlett telefonok segítségével olyan funkciókat tudtak beleépíteni az alkalmazásba, hogy ki tudja használni a GPS-t, így akár az éppen közeledben lévő Találkapont.hu-s tagokat is meg tudod találni a program segítségével (engedélyezni kell neki a helymeghatározást).

A társkeresés menüpontban három kategóriában tudunk nézni. Az első a kiemeltek, ide kerülnek azok, akik kifejezetten igényelték a weboldalon a profiljuk kiemelését, a sima társkeresés, valamint a közelben lévő felhasználók listája. Ami kicsit megzavarhat, hogy amelyik almenüben vagyunk, az átalakul Szűrés gombbá, aminek a megnyomásával beállíthatjuk, hogy pontosan kit is keresünk.

Amennyiben nem tudunk jó randihelyet, akkor se kell megijedni, ugyanis a programban össze vannak gyűjtve a legkülönbözőbb helyek, így sokkal egyszerűbb lesz a megfelelő hely megtalálása. Természetesen ez csak akkor érdemes, ha már nagyon nincsen ötletünk, hiszen nem tartalmaz minden egyes helyet, így lehet, hogy 150 km-re elküld,  miközben 5 km-en belül található is olyan hely.

A térkép menüpontban a korábban beállított szűrők segítségével láthatjuk a térképen a találatokat, legyen az személy, vagy hely. Ha módosítani szeretnénk a szűrési feltételeken, akkor nem kell visszalépegetnünk, hanem a jobb alsó sarokban található Szűrés gombot megnyomva bármikor átállíthatjuk.

Ha üzenetet kapunk, akkor azt is meg tudjuk nézni az alkalmazáson belül. Rögtön mellette találhatóak az egyéb menüpontok, mint a profil módosítása, kedvencek, és még sok-sok egyéb hasznos funkció. Ha ki szeretnénk jelentkezni a programból, arra is itt van lehetőségünk.

Az alkalmazás ingyenesen tölthető le mind a két platformra. Akik keresik az igazit, azoknak mindenképpen megér egy próbát, még akkor is ha nem találják meg rögtön, hiszen bármikor beregisztrálhat álmaink nője/férfija ;-).

Képek:

   
   
   
   
   
   

 

Letöltés iPhone-ra:

Letöltés Androidra:

Rusznyák Mátyás

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!