Apple - HTC szabadalmi egyezség

Az Apple és a HTC bejelentette, hogy a két cég az egész világra kiterjedő szabadalmi egyezséget kötött, mely mindkét cég összes találmányára vonatkozik, és a következő tíz évre érvényes. Természetesen ezzel egyidőben az összes egymás ellen indított futó perüket befejezik. hiszen a megállapodás alapján azok okafogyottá válnak.

Az első Android-gyártók elleni pert 2010-ben indította az Apple, a HTC által gyártott Nexus One készülék multitouch képessége miatt, melyre nekik bejegyzett szabadalmuk volt. Összesen 20 különböző szabadalom megsértése volt a per tárgya, a többi Android-gyártó - így a Samsung - elleni perek pedig ezután következtek.

Természetesen jól látszik, miért volt érdeke mindkét cégnek a megegyezés, hiszen a Samsung mostanra nagyon nagyra nőtte ki magát, és az összes többi mobilgyártót fenyegeti a hatalmas volumenével. A kérdés az, hogy ezzel a megállapodással - azon kívül, hogy végre béke lesz egy kicsit mobilfronton - fölébe tudnak-e kerekedni a Samsungnak, le tudják-e törni vezető szerepét. Erre a válaszra még várni kell kicsit, hiszen a Samsung sem fog közben tétovázni.

Képek:

   
   

 

Rusznyák Gábor

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!

Címkék: Android iOS Hirek