Nokia HERE Maps már iOS-en is

Az iOS 6 megjelenése óta elég nagy problémát okoz a gyári térkép használata. Most viszont belépett a küzdelembe a Nokia is a HERE nevű térképével. Ami mindenképpen nagy megkönnyebbülés, hogy a Nokia térképe meg tudja tervezni a tömegközlekedési útvonalainkat külső alkalmazás nélkül is.

Az Apple gyári térképéhez képest sokkal jobb, bár eddig egyetlen funkciót találtam, amit hiányolok az alkalmazásból, mégpedig a gombostűk leszúrása, tehát ha nem tudjuk a címet, ahova el szeretnénk jutni, akkor itt ütközhetünk minimális problémába. Ami viszont mindenképpen pozitív, hogy a megadott úticélnál meg lehet nézni a közelben lévő helyeket kategóriákba sorolva, mint az éttermek, bevásárlóhelyek és látnivalók. Az első indításkor figyelmeztet az alkalmazás, hogy az adatok nem feltétlenül pontosak, illetve hiányosak is lehetnek, erre a legjobb példa, hogy nem látja a Central Színházat.

Ami még mindenképpen pozitív a számomra, hogy ha bejelentkezünk a Nokia-fiókkal, akkor el tudjuk menteni a helyeket, amiket utána bármilyen készüléken meg lehet nézni, amelyiken elérhető a Nokia HERE, akár a számítógépen is.

Az útvonaltervezése egész jó, bár van rajta mit finomítani. A legfontosabb, hogy a segítségével el lehet jutni bárhova, legfeljebb nem a leggyorsabb útvonalon, de a célt mindenképpen el tudjuk vele érni.

Amennyiben úgy megyünk el valahova, hogy előre láthatóan nem lesz internet hozzáférésünk, akkor 10 megabájtnyi adatot el is tudunk tárolni a telefonunkon, így internet nélkül is meg tudjuk nézni, merre vagyunk. Ha egy új területet töltünk le, akkor az előző eltűnik, ami logikus, hiszen az egész térkép letöltve túl nagy méretű lenne akár a 64 GB-os tárhelyű készüléknek is.

A Nokia térképe ingyenesen tölthető le iOS-re. A program tartalmazza azokat a funkciókat, amiket az Apple térképéből hiányzik, így aki eddig nem merte frissíteni a készülékét, az most végre fellélegezhet. Azért frissítés előtt nézzétek meg a térképet, hogy nektek is megfelel-e .

Képek:

   
   
   
   
   
   

 

Letöltés iPhone+iPad-ra:

Rusznyák Mátyás

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!