Mobile Hungary - beszámoló

Ma tartották a Mobile Hungaryt, melyet előtte többször figyelmetekbe ajánlottunk. Most hogy lassan végéhez közeledik az esemény, röviden beszámolunk róla. A program érdekes volt, mindenki elmondta, amit ígért, minden időpontot pontosan tartottak. Az első, számomra igen érdekes beszámoló Bátorfi Zsolté volt, aki bemutatta a Microsoft új alapelveit, és élőben egy Surface-t. A folyosón egyébként - ahogy a képeken is látszik - egyedül a Microsoft képviselte magát, illetve a szintén gyönyörű Sanoma-s hülgyektől kaptunk magazincsomagot.

Legérdekesebbre a déli beszélgetés sikerült, amelyen magam is résztvettem, ugyanis komoly vita bontakozott ki a beszélgetést vezető Turcsán Tamás kérdésre, hogy mennyi idő lefejleszteni egy appot. A résztvevők egy kivéétellel több hónapot mondtak, míg én 1 hetet állítottam, és ezt az előadás után be is bizonyítottam két appal, amik 1-1 hét alatt készültek, és nem alapfunkciókat tartalmaztak.

A további előadások érdekesek voltak, de mivel videó is készült, hamarosan elérhetőek lesznek a konferencia honlapján. Addig is érdemes megnézni a képeket.

Képek:

   
   
   
   
   
   
   
   
   

 

Rusznyák Gábor

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!