Patikus - hol van gyógyszertár a közelben?

icon.pngMegjelent Fáczán László legújabb iPhone alkalmazása, a Patikus. Szinte mindenkivel előfordulhatott már, hogy miközben a városban mászkált, valamilyen okból kifolyólag egy gyógyszertárat kellett találnia, amilyen gyorsan csak lehet. Ebben segít nekünk ez az alkalmazás.

A program segítségével megtudhatjuk, hogy a Budapesten található 410 gyógyszertár közül melyik van hozzánk a legközelebb. Ezeket egy listában látjuk, ami három csoportra van bontva: 500 méteren belül, 500 méter és 2 kilométer között, illetve az ennél távolabbiak.

Ha valamelyik kórházra rábökünk, akkor megnézhetjük a pontos címét, elérhetőségét (telefon), valamint a nyitvatartását is, így meg tudjuk állapítani, hogy melyikbe tudunk még zárásig elmenni. A lent lévő térkép gombra nyomva láthatjuk középen a kiválasztott gyógyszertárat, illetve ha lekicsinyítünk/elmozgatjuk, akkor bármelyiket megtalálhatjuk.

Az alkalmazás az OTH által 2012. szeptemberben közzétett gyógyszertárak listáját tartalmazza, így azóta lehetnek kisebb változások. Amennyiben ilyen van, azt a fejlesztőnek kell jelezni, hogy minél hamarabb tudja javítani a hibákat. A program ingyenesen letölthető.

1.jpg 2.jpg 3.jpg 4.jpg

Letöltés iPhone-ra:

appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!