Megszűnik a Google Sync Exchange Active Sync az új felhasználóknak

ActiveSync.pngA Google hivatalos blogján bejelentette, hogy megszünteti a január 30. után szolgáltatásaira újonnan előfizető felhasználók számára az Exchange Active Sync elérést. Ezt az ún. téli nagytakarítás címén fogja elkövetni. És látszólag ennek nincs is sok jelentősége, de itt álljunk meg egy szóra. Nézzük meg, mit veszíthetünk.

Az adott protokollt nagyjából a Windows ökoszisztéma felhasználói veszik csak igénybe, akiknek minden szolgáltatás adott a Microsoft Live (azóta Outlook) szolgáltatás keretei között. és ez így rendjén is van. Ám azok, akik időnként platformot váltanak, mint jómagam is, eddig, mint a legkisebb közös többszöröst, a Google egyes szolgáltatásait vették igénybe. És ez bizony egy új regisztrációnálk nem lesz elérhető.

Persze ez a probléma sem kiküszöbölhetetlen, mindőssze arról van szó, hogy a Microsoft fejlesztőinek implementálniuk kell a megszokott IMAP, CalDAV és CardDAV protokollokat az operációs rendszereiben. És valljuk be, ebben az iparágban ezek a szabványos protokollok, nem az MS saját, másokra erőltetett protokolljai. Kíváncsian várjuk hát, mi lesz ennek a vége, mennyire fogja rosszul érinteni a váltás a Windows és Windows Phone felhasználókat.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!