Bérkalkulátor+ - számolj egyszerűen 2013-ban is

Icon.pngMegjelent a Bérkalkulátor+ nevű alkalmazáshoz a frissítés, aminek a segítségével már nem csak a 2012-es törvények szerint lehet számolni, hanem már bele van táplálva a 2013-as is, így már a jövő évi bér kiszámolása sem okoz problémát.

A program elindulása után meg a nagy kör segítségével megadhatjuk alapvetően a bruttó értéket, de a jobb alsó sarokban lévő gombbal váltogathatunk az összköltség, a bruttó és nettó között. A körben lévő mennyiséget kétféleképpen lehet változtatni. Az első, hogy kétszer rábökünk a számra és beírjuk a kívánt mennyiséget, vagy magát a kört valamelyik irányba húzzuk. Ha szeretnénk plusz juttatásokat beleszámolni, arra is van lehetőségünk. Ehhez nem kell mást tenni, mint a plusz gombra nyomni, amitől feljön a lista. Ezeknek az értékét csak a húzásos megoldással lehet módosítani, az eltűntetéséhez pedig ki kell húzni a képből valamelyik irányba.

A készülék elfordításával az összesítő oldalt találjuk meg, ahol le van írva, hogy mennyi a munkáltatói terhek, a munkavállalói levonások, illetve mennyi az összes pénzbeli. A különböző juttatások a pénzbeli mellett jelennek meg természetbeni felirattal.

Ha szeretnénk visszaállítani mindent a programban, akkor nem kell egyesével minden értéket beállítani, hanem a készülék álló helyzetében a frissítés gombra nyomva kinullázza a bevitt adatokat.

Akiknek fontos a béreket számolni, azoknak nagyon hasznos a frissítés, hiszen nem kell új alkalmazást keresni, ráadásul a program ingyenesen tölthető le Android-ra és iPhone-ra.

5.jpg 4.jpg 1.jpg
2.jpg 3.jpg

Letöltés Android-ra: Letöltés iPhone-ra:
playstore-icon.png appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!