Boldog Új Évet Kívánunk!

Eljött az év utolsó napja, ilyenkor mindenki kicsit visszatekint, mi is történt ebben az évben. Kicsit elmélázunk rajta, nosztalgiázunk, majd este erőltetett vidámsággal fogjuk várni az új esztendőt, mely újabb kalandokat fog hozni, újabb okostelefonokkal, újabb alkalmazásokkal, hírekkel, érdekességekkel, és persze a fejlesztők is új fogásokat kell megtanuljanak. Kezdődjön hát a visszaemlékezés...

buek.jpg

Számunkra eddig ez volt a legfontosabb év, hiszen ez volt az első teljes év a blog életében. 2011 vége felé, az swGuru.hu oldalból kiszakadva kezdte meg működését a NapiApp.hu, átvéve elődjének populárisabb részét, így az swGuru megmaradt egy fejlesztő és oktató cég oldalának, míg a NapiApp.hu önálló és sikeres életet kezdett élni. Elkészültek az alkalmazások is iOS, Android, Windows Phone és Symbian rendszerre, ezek sikerére hamarosan kitérek.

Szintén 2012-ben történt, hogy a Windows Phone és Windows téma kezdett olyan mértékűvé válni, hogy megkívánta az önálló létet, így oldalunkból kiszakadt a WP8.hu oldal, magával vive a Microsofthoz köthető tematikákat, és megkezdte önálló útját. Ma már WinMagazin néven fut a blog.hu keretein belül, önálló szerkesztő és szerzőgárdával, és sikere a NapiApp sikeréhez mérhető.

A WinMagazinnal egyidőben a NapiApp is a blog.hu-ra költözött az Inda-Labs meghívására, és megkezdte újabb sikertörténetét. Azóta a napok többségében az általunk megjelölt poszt az index.hu címlapjáról is elérhető, hihetetlen látogatásokat generálva. Így esett, hogy december 2-a óta túl vagyunk 140 ezer oldalletöltésen, és volt egy nap, mikor meghaladtuk a 10 ezer egyedi látogatót.

Visszatérve az alkalmazásokra, a blog.hu egyedi tulajdonságai miatt a mobil appok adatellátása a régi szerverre maradt, így külön tudjuk mérni ezt a fajta látogatási módot. És meglepő módon alig esett vissza a látogatottság, elmondható, hogy a blogot rengetegen nézik appjainkon keresztül. Mostanra ez a szám meghaladja a 2 ezer napi egyedi látogatót. Csak alkalmazásból böngészve!

Kezdetben komoly kereséseket indítottunk minden nap az újabb alkalmazások iránt, ám mára ez megváltozott. Az appok kiadói, készítői olyan mértékben keresnek meg minket legújabb termékeikkel, hogy így év végére pár napos átfutással tudjuk kipróbálni és megírni őket. Természetesen csak olyan alkalmazásról írunk, melyet letöltöttünk, és teszteltünk, hogy mindig megbízható, értékes tartalmat kínáljunk nektek.

Elmondható tehát, hogy megérdemelten bontunk pezsgőt ma éjjel, és ünnepeljük a 2012 év sikereit. Arra kérünk mindenkit, ünnepeljetek velünk, legyetek részesei sikerünknek jövőre is, és mindnyájatoknak sikeres, boldog új  esztendőt kívánunk!

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!