PaperTab: Itt az első digitális papír

Plastic Logic, Intel, és az angliai Queen’s Egyetem egy közösen fejlesztett, rugalmas ePaper kijelzős tablet koncepciót mutatott be tegnap. Bár a PaperTab csak egy Intel Core i5 processzor által meghajtott, 10,7 hüvelykes műanyag kijelző, úgy néz ki, és érzésre is olyan, mint a papír.

Úgy lehet kézben tartani, mint egy darab lapot, csak itt nagy felbontású, nagy kontrasztú szürkeárnyalatos képek vannak rajta. Az oldalak között lehet lapozni a képernyő meghajlításával, mintha csak átpörgetné az ember a lapokat, gyorsan előre pörgetni az egyik szélét benyomva, vagy vissza, a szélét felhajtva. A technológia alapjaiban változtatja meg az átlagos tablet-használatot, és egy kijelzőnként egy alkalmazást futtat, az eddigi több alkalmazás egy képernyőn való használata helyett. Az elképzelés az, hogy a felhasználó így képes lesz az információk megosztására több PaperTab között egyszerűen csal azzal, hogy összeérinti őket, vagy a képernyőket egymás mellé téve létrehozhat egy nagyobb kijelzőt. 

plastic-logic-papertab-thin-tablet-2.jpg

Szétszór az ember néhány lapot az asztalon, amin az egyik egy dokumentum, a másik térkép, a harmadik a böngésző. A dokumentumban lévő linkeket csak meg kell érinteni azzal a PaperTabbal, amelyik egy web böngésző, és máris látszik a tartalmuk. Minden PaperTab egy alkalmazás, így ahelyett, hogy alkalmazások között kellene váltogatni egy kijelzőn, csak fel kell kapni azt a PaperTabot, ami fut az app, amire szükség van - hasonlóan ahhoz, mint amikor kinyomtatott papírokkal dolgozik az ember.

papertab.jpg

"A PaperTab felülete lehetővé teszi a felhasználó számára, hogy egyszerűen úgy küldjön el egy fotót, hogy az e-mail piszkozatot tartalmaző egyik PaperTabot megérinti egy másik, a képet tartalmazó PaperTabbal" - magyarázza a Plastic Logic, az ötlet mögött álló, brit székhelyű cég. A fénykép ezután automatikusan csatolódik az e-mailhez, amit aztán a felső sarkának meghajlításával el is lehet küldeni. A vállalat szerint a PaperTab képes tárolni és megjeleníteni több ezer papíralapú dokumentumot, kiváltva ezzel a kinyomtatott papírkötegeket, vagy a számítógépeket - egy 100-oldalas dokumentum csupán egyetlen PaperTab lesz.

plastic-logic-papertab-thin-tablet-1.jpg

A hagyományos tabletekkel ellentétben, minden PaperTab nyomon követi a többihez, és a felhasználóhoz képesti helyét, ezzel zökkenőmentesen összehangolva az összes alkalmazást, akár az ablakok a számítógépen. Például, ha egy PaperTab elérhető távolságon kívülre van téve, egy áttekintő képet mutat, mint az ikonok a számítógép asztalán. Amikor felveszi, vagy megérinti valaki, visszatér a teljes képernyős nézet. A végcél, hogy elérjék a több papírlap kezelésének természetességét, a cég azt ígéri, hogy a PaperTab olyan könnyű és robusztus lesz, hogy könnyen átdobhatjuk majd az asztal túloldalára, miközben egy magazin olvasási élményét nyújtja.

plastic-logic-papertab-thin-tablet-3.jpg

Jelenleg a PaperTab csak koncepció, és nem biztos, hogy ez a technológia, ebben a formában, valaha is kapható lesz a piacon -  még akkor sem, ha egyébként van rá kereslet. Mindenesetre egy nagyon klassz jövőképet fest a papír számára.

(forrás: pocket-lint)

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!

Címkék: Hirek