Pölöskei Szüret - gyűjts össze minél több gyümölcsöt

Icon.pngMegjelent iOS-re és Android-ra a Pölöskei Szüret nevű játék, amely kellemesen átmozgatja az agyat, nem csak a kicsiknek, hanem nagyoknak egyaránt, annak ellenére, hogy elsődlegesen a fiatalabb korosztály számára szól.

A játékban nagyon egyszerű a feladat, mégpedig annyi, hogy megfelelő idő alatt eljuttassuk a meghatározott mennyiségű gyümölcsöt a középen látható kosárba. Természetesen nem olyan egyszerű a feladat, mint amilyennek hangzik, ugyanis a fákon található kukacos gyümölcs, ami ha belejut a kosárba, akkor eggyel csökken a már eddig megszerzett mennyiség. A játék irányítása nem feltétlenül egyértelmű, de a menüben a Szabályok gomb megnyomásával megnézhetjük, hogyan is kell kezelni.

1.jpg 2.jpg

Összesen 15 különböző pálya található a játékban. A különböző itt elég erős kifejezés, hiszen mindegyik szinte teljesen ugyan úgy néz ki, esetleg a fán lévő gyümölcsök változnak, illetve epizódonként a háttér. Ami viszont tényleg lényeges különbség, az a rendelkezésre álló idő és a teljesítendő mennyiség. A pályák 3 epizódra vannak felosztva, az első még nagyon egyszerű, utána már elkezd nehezedni. Mivel már a második végén olyan nehézzé válik, hogy kín szenvedés megcsinálni, így nem tudom, hogy a nyeremény hogyan működik, de a játék leírása alapján ha az összes pályát teljesítetted, akkor Pölöskei szörpöt lehet nyerni.

A játék elsősorban a kisebbeknek szól, de még az idősebbeket is megdolgoztatja a végére, hiszen a második epizódtól a nehézség hirtelen megugrik. A játék ingyenesen tölthető le mind a két platformra.

3.jpg

Letöltés iOS-re: Letöltés Android-ra:
appstore-icon.png playstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!