Női rovat: érintőképernyő és körmök

Van aki méretbeli kompromisszumot köt, esetleg inkább a hüvelykujját, vagy egy stylust használ: a nők nagy része megszenved az okostelefon-használattal, mert a kapacitív kijelzőket ujjal való tapizásra tervezték, hosszú körömmel ez pedig szinte lehetetlen.

nanonails.jpg

Az alkalmazás-indítás, vagy a telefonálás még rendben van, de egy szöveg megírása, belenagyítás egy képbe vagy akár a képernyőzár feloldása is gondot jelent hosszú körömmel. Ami a mosogatásban vagy a cipzár felhúzásában még teljesen használható hossz, a precíz tapintást már megnehezíti, függetlenül attól, hogy igazi vagy mű-e az ember körme, így az okostelefonok használata sokszor nehézkes, de semmiképp sem élvezet. Eddig talán a legegyszerűbb megoldás egy kapacitív ceruza beszerzése volt, egy-két ezer forintért szinte bármelyik mobilos boltban kapható egy ilyen eszköz, de ötezer forint környékén már márkás, minőségi, tollként is használható, teljesértékű stylus-okat lehet beszerezni.

nanonails4.jpg

(Azumi mini iphone stylusok az e-bayről)

Az okostelefonok elterjedésével szükségszerűen el kellett, hogy jöjjön az az idő, amikor a női felhasználókra is gondolnak, és ez nem csak a cicás appokban merül ki. A Tech Tips nevű céget Cleveland egyik bőrgyógyászati klinikáján dolgozó kutatók alapították, és ők találták ki a megoldást, amit Nano Nailsnek neveztek el, és január elején a CES-en be is mutattak. Először körömre húzható kis kapacitív stylus-okat fejlesztettek ki, amelyek a köröm végére húzhatóak, így akár egy sebtapasszal bekötött, vagy egy kesztyűs ujj is használható a telefon irányítására. A vezérlés így pontosabb, a kijelző nagyobb része marad látható, lehet tapintani, húzni, működik a multi-touch, nem kell a bevitt szöveget javítgatni. Így nagyobb a sikerélmény, és azok a nők megkedvelik a telefonnal való babrálást, akiknek eddig rossz tapasztalataik voltak a nehézkes irányítás miatt.

nanonails2.jpg

Aztán a kutatások előrehaladtával sikerült hordhatóvá tenni az anyagot: egy felragasztható, teljesen bőrbarát és anti-allergén "tip" született, ami helyettesítheti a műköröm felső rétegét, de felkerülhet a természetesen hosszú körömre is, lakkozható, így szinte észrevétlen, esztétikus megoldást jelent a gyors és pontos érintőkijelző-kezelés problémájára. A termékek sorozatgyártásra készen állnak, májustól megvásárolhatóak majd. Ideje elkezdeni felkészíteni a manikűröst-műkörmöst, erre biztosan lesz kereslet, ráadásul egy hatos csomag ára potom 10$ körül várható.

nanonails3.jpg

(forrás: Nano Nails)

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!