Galaxy on Fire 2 - A héten ingyenes!
A Fishlabs Galaxy on Fire sorozatra és a Deep című játékukra a Java játékok királyaként emlékezhetünk, de a kiadó érintőképernyős átiratai még mindig a top játékok közé tartoznak. Ez köszönhető a hosszú és izgalmas játékmenetnek, a kidolgozott sztorinak, a sok kis apró részletnek, a kiváló grafikának és az izgalmas harcrendszernek. A bemutató apropója, hogy a játék a héten ingyenesen tölthető az App Store-ból.
A második rész főhőse az első részben már megismert Keith T. Maxwell aki a bevezető képsorokban balesetet szenved aminek következtében 35 évet ugrik előre az időben. A galaxis ez idő alatt alaposan megváltozott. A több mint 20 rendszer 100-nál is több állomásából álló galaxisban négy nép található: A Terran nép és ellenségük a Vossk faj, míg Nivelian nép a Mido-val áll konfliktusban. Ezt az állapotot borítja fel egy új közös ellenség a portálokon át támadó Void faj.
Főhősünk szabadúszó pilóta aki bárkinek dolgozhat, de a fő történetvonalban az új ellenséggel kell felvennünk a harcot. A játék lényege, hogy pénzt gyűjtsünk és ebből minél jobb űrhajókat vásároljunk és ezeket minél jobb felszerelésekkel ruházzuk fel. Pénzt sokféleképpen szerezhetünk: bányászhatunk, küldetéseket vállalhatunk a kocsmában de a legjobb mód a pénzkeresésre a kereskedés. Az áruk értéke állomásoktól függően nagyon változó, ha már megfelelő mennyiségű tőkénk és rakterünk van vagyonokat kereshetünk 1-1 úttal. Az állomások fejlettségi szintjétől függ, hogy milyen minőségű felszerelésre számíthatunk a boltban, de a legjobb cuccokhoz tervrajzokat kell vásárolnunk sötét kocsmai alakoktól.
Az űrhajó irányítása elég egyszerű és a harcolásra is hamar ráérzünk. Ha nehéz küzdelemre számítunk vehetünk másodlagos fegyvereket vagy felbérelhetünk szárnysegédket. A grafika szép, külön verzió készült az iPhone 4S, iPad2 és ezeknél újabb készülékek számára, ami még jobban kihozza a maximumot a hardverből.
A történet kellőképpen hosszú, 15-20 órát simán lehet vele játszani, mire végigérünk a küldetéseken, ha az achievement-eket is szeretnénk mind megcsinálni akkor pedig még sokkal többet. Akinek még ez is kevés a megfelelő összegért letöltheti a Valkyrie és a Supernova kiegészítőket amik még több játékórát ígérnek az alap küldetés utánra. A Galaxy on Fire 2 a legjobb játékok közül való, hiba lenne kihagyni az ingyenes hetet. Az App Store-ban megtalálható a sorozat első része is ami szintén ingyenes és a fejlesztők már gőzerővel dolgoznak a harmadik részen is.
SD | HD | |
![]() |
![]() |
![]() |
(Androidon az alkalmazáson belül meg kell venni a teljes verziót)
Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!