Apocalypse Max: Better Dead Than Undead

Icon.pngRövid ideig ingyenesen letölthető iOS-re az Apocalypse Max: Better Dead Than Undead nevű játék. Mint azt a neve is sugallja, az elsődleges célunk, hogy a zombik ellen harcolva haladjunk előre a pályák sokaságán a saját fegyverarzenálunkkal.

Az első küldetés egy kiképzés, ahol megtanuljuk az alapmozdulatokat, mint az ugrás, a lövés, gránát dobás, valamint a leggyakrabban használatos eszközünk, a kés használatát. Azért van a kés kiemelve, mert a játék legelején nem éri meg a pisztolyt használni, ugyanis legalább két lövés egy zombit leteríteni, késelés esetén viszont rögtön meghalnak. A másik ok, amiért ezt fogjuk a leggyakrabban használni, hogy a fegyverekbe a lőszerek nem végtelen mennyiségben érhetőek el, és ha kifogy, akkor a játékban lévő pénzből kell utántöltenünk a készleteinket.

1.jpg 2.jpg

A fent említett fegyverarzenál indításkor csak a késünkből, néhány gránátból és egy gyengécske pisztolyból áll, amit a későbbiek során fejleszthetünk, illetve bővíthetünk gránátvetővel, SMG-vel, assault rifle-vel és még jó néhány fegyvertípussal, valamint a store-ban tölthetjük fel a lőszerkészleteinket. Amennyiben nem szeretnénk gyűjtögetni, akkor In App Purchase segítségével vásárolhatunk pénzt a játékban.

3.jpg 4.jpg

A program csak rövid ideig ingyenes, szóval aki szeret zombikat hentelni, azoknak ez egy tökéletes lehetőség.

5.jpg

Letöltés iOS-re:

appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!