PubHunter - magyar fejlesztésű közösségi alkalmazás

Icon.pngMegjelent a PubHunter nevű közösségi alkalmazás iPhone-ra és Android-ra, aminek a segítségével gyerekjáték lesz a szórakozóhelyek, illetve bulik megtalálása. A programban már most több, mint 1400 vendéglátóhely található, amely folyamatosan frissül, így mindenki megtalálhatja számára a legmegfelelőbb helyet. Nem találsz egy általad szeretett helyet? Pár gombnyomással jelezheted a hiányosságot a fejlesztőknek. Természetesen nem csak a helyekkel bővül, hanem az aktuális események és bulik is folyamatosan bekerülnek.

Az alkalmazás egy teljesen új kategóriát teremt a magyar piacon, mert egyetlen programba szedték az éjszakai élet legfőbb kellékeit, vagyis a fent említetteken kívül még megtalálható egy kuponrendszer, amely segítségével különböző kedvezményekhez lehet jutni, másrészt pedig a szórakozóhelyeknek is egyfajta reklámot biztosít. A kuponkedvezményekre még várni kell egy kicsit, ám egy biztos, hogy ha egyszer elindul, nagy sikere lesz. Előreláthatólag az első kuponakció a hétvégén fog indulni. Az élmény teljesebbé tételéért a fejlesztők be akarják építeni a fotófeltöltést, kocsmatúrát, valamint a kreditrendszert. Az utóbbi annyit tesz, hogy az aktivitásért érméket lehet szerezni, amit be lehet váltani különböző kedvezményekre.

push.jpg

Ami számomra mindenképpen pozitív, hogy a Facebook profilunkra csatlakozik, így a kuponokat ahhoz kapcsolja, valamint ha valamelyik ismerősünk is használja a programot és bejelentkezik a segítségével valahonnan, akkor azokat látjuk a News Feed menüpontba. Ezen kívül amit még mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a pubok és a partik menüpontnál alapvetően az ajánlott helyek és események vannak, de az egyszerűen használható részletes keresőjének köszönhetően megtalálhatjuk a számunkra legmegfelelőbb helyet. Amennyiben éppen nincs internetelérésünk, akkor a már letöltött adatbázisban offline keresési lehetőségünk is van.

partilista.PNG kereso.PNG partikereso.PNG

 

A szórakozóhelyek adatlapjain megtalálhatjuk a címüket, telefonszámukat, valamint az E-mail címüket is, így ha asztalt kell foglalni, akkor is nagy segítséget tud jelenteni. Rögtön az elérhetőségek alatt találhatóak meg a különböző szolgáltatások, ami engem meggyőzött a részletességével. Ha nem vagyunk benne biztosak, hogy mikor hogy van nyitva, akkor se kell félnünk, hiszen azt is megtalálhatjuk az alján, valamint ha jó, illetve rossz tapasztalatunk van a hellyel kapcsolatban, azt is megoszthatjuk mindenkivel. Mivel éjszakai életről van szó, ezért ebbe beletartozik az ittas állapotban való hazajutás is, ami nem mindig egyszerű. A programban pár gombnyomás segítségével hívhatjuk a városnak megfelelő taxit.

2013-01-11-17.33.36.png 2013-01-11-17.35.59.png

 

A program talán egyedüli hátránya, hogy nem tud magyarul. Ezen kívül nagyon szépen el lett készítve, valamint a kupon ötlet is zseniális. Akik szeretnének éjjel elmenni egyet bulizni, vagy csak beülnének egy kocsmába, akkor ez az alkalmazás igazán nagy segítséget jelent, ráadásul mindezt ingyen.

A PubHunter hivatalos weboldala: http://pubhunterapp.com/

Facebook oldaluk: http://www.facebook.com/pubhunterapp

 

Letöltés iPhone-ra: Letöltés Android-ra:
appstore-icon.png playstore-icon.png

 

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!