Paulaner Sörház

A Paulaner Sörház hivatalos alkalmazása

Icon.pngUgyan még nincsen itt a péntek, ennek ellenére szükség van néha egy kis kikapcsolódásra, mint például egy sörözésre a barátokkal. Szinte biztos vagyok benne, hogy mindenkinek megvan a maga kedvenc helye, de az új dolgokat sosem szabad eltaszítani. A program segítségével érdekes információkat tudhatunk meg a Paulaner Sörházról, ami segíthet a döntésben, hogy el szeretnénk-e menni megnézni.

A nyitóoldalon megtalálhatjuk magának a sörháznak a történetét, hogy mikor alapították, illetve hogy nagyjából mire lehet számítani, ha ellátogatunk oda. Rögtön a második menüpont az étlap és borlap, ahol akár már előre eltervezhetjük, hogy mit szeretnénk fogyasztani. Ennek a megtekintéséhez internetkapcsolat szükséges, viszont mindig a legfrissebb árakat láthatjuk. A koktélok menüpont egy kicsit gyengére sikeredett, ugyanis az egész egy nagyítható képből áll.

1.jpg 2.jpg

Az utolsó menüpontban megtalálhatjuk az elérhetőségüket, vagyis a pontos címet és a foglaláshoz szükséges telefonszámot. Alatta található még egy kis érdekesség, mégpedig a hely belső térképe, ahol meg vannak számozva az asztalok, így akár egy tetszőleges helyre is foglalhatunk székeket.

3.jpg 4.jpg

Az alkalmazás ingyenesen letölthető iPhone-ra és iPad-re, így bármikor nyomon tudják követni a sörház legfrissebb árait és információit.

Letöltés iPad-re: Letöltés iPhone-ra:
appstore-icon.png appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!