Ügyességi játék - DarkMaze

Gondolom, még mindenki emlékszik gyermekkora egyik nagy klasszikusára, amiben kicsi csapágygolyót kellett a labirintusban terelgetni. Nyilván bűn lenne nem kihasználni a telefonok giroszenzorát ilyen játékokra, szóval aki kedveli az ilyesmit, vágjon bele!

A DarkMaze egy igényesen kidolgozott golyóterelgető játék, amiben azon túl, hogy el kell juttatni azt A-ból B-be, számos csapdát ki kell kerülnünk, és persze mindenféle aranypénzeket is gyűjtögethetünk.

1.jpg 2.jpg

A játék indítása után az első két pálya afféle tutorialként megismerteti velünk a játék kezelését, és bemutatja, milyen furfangos csapdák leselkedhetnek ránk útközben. Lyukba eshetünk, ágyúval lőnek ránk, karóba húzhatjuk a golyót, megnőhet, összemehet, és számos kapun is át kell verekedni magunkat, amit vagy úgy teszünk meg, hogy az ajtónyitót megkeressük, vagy éppen egy nagyobb lendülettel át is futhatunk rajta. Kicsit nehezíti a játékot, hogy nem látjuk az egész pályát, csak a golyó világítja meg a környező teret, ami néha idegesítő, de azért egész jól néz ki.

Szép, igényes kidolgozás jellemzi, gondolkodni nem kell, azért a biztos kéz nem árt hozzá, próbáljátok ki!

Letöltés Androidra:

playstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!