HTC One marketing elemzés
A HTC nem túl öreg cég, hiszen 1997-ben alakult, mint notebook eladó, ezután kezdtek Windows Mobile készülékeket, a 2000-res évek elején, és ők csinálták meg az első érintőképernyős okostelefont. A mobilgyártás fejlődött, így később ők használták először az Android operációs rendszert, ők adták ki az első Google támogatású okostelefont, a HTC Dream készüléket. Az EVO 4G volt az első 4G okostelefon az Egyesült Államokban, és a Thunderbolt volt az ország első LTE telefonja. A cég részvényei elkezdtek emelkedni 2011 tavaszáig, azután megfordultak és azóta sem álltak helyre.
Az Android rendszer után növekedett az érdeklődés, és több gyártó is kezdte elcsábítani a HTC vásárlóit. Több jó készülék bemutatása után, mint a legújabb HTC One és a DROID DNA, az első okostelefont, ami full HD kijelzőt nyújtott, de tovább folytatták a szenvedést, hiszen a HTC bejelentette a legalacsonyabb negyedéves profitját közel egy évtizede, a tavalyi év utolsó negyedévében. Ez volt az ötödik egymást követő negyedév, amikor a HTC bevételei csökkentek.
A probléma nem is a HTC okostelefonjaival van, amelyeket mindig elismerik a kritikusok, a probléma az a márka ismeretlensége a vásárlók körében. Hiszen a HTC még mindig viszonylag új cég, nem úgy mint az Apple, a Samsung, vagy az LG, és nem építették ki egyéniséget, így nehezebb megkülönböztetni a versenytársaitól.
HTC novemberben bejelentette, hogy Benjamin Ho vezeti a marketing osztályt. A vezérigazgató Peter Chou elismerte, hogy a HTC nem jut el a fogyasztókhoz a megfelelő formában, és megfogadta ezen változtatni fognak 2013-ban.
Talán láthatjuk is a változást idén. A vállalat bemutatta az új zászlóshajóját februárban, ez a HTC One, és elkezdték agresszíven támadni a Samsungot, és a Galaxy S4-et. A HTC még a Samsung sajtó konferenciáján is felbukkant, hogy a hidegben várakozóknak mutassák be a csúcskészüléküket. Ezek a lépések vissza terelhetik a HTC-t a helyes irányba, de ez csupán a kezdet.
Mindenek előtt a HTC brand építése kicsit furcsa. Hisz az Applenek ott van az "i", a Samsungnak a "Galaxy" és ezek egyből felismerhetőek. A One egy érdekes irány. Nem túl emlékezetes, és nehéz vele jó mondatokat alkotni, hisz nem mondja az ember, hogy "van egy One-om", mikor megkérdezik, milyen okostelefonja van.
Menjünk tovább, a HTC reklámjaira, amelyek kicsit félrevezetőek voltak a múltban. Ahelyett, hogy megmutatnák, hogy ejtőernyőzés közben is használhatjuk a HTC telefonokat, fókuszálhatnának arra, hogy milyen funkciókban jobb, mint a konkurensek készülékei.
A HTC One sok hihetetlenül jó tulajdonsággal rendelkezik, de ezt tudatni kell TV reklámokon keresztül a felhasználókkal. A cég szerdán adott ki, egy új reklámot, amiben a készülék Blinkfeed felületét mutatják be, és ahelyett, hogy összehasonlították volna, hogy miben is tud többet a konkurensek közösségi megoldásaival szemben, egyszerűen csak megmutatták, hogy ezt tudja a Blinkfeed.
Ezek a reklámok nem túl célravezetőek. A HTC nem fél, hogy bevigyen pár övön aluli ütést, láttuk a Samsung bemutatójánál, és nem kellene visszavonulni, mikor van esélye az óriásokkal szemben, mint az Apple és a Samsung. Várjuk ki a végét, hisz ezzel mi csak nyerhetünk.
Forrás: bgr.com
Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!