Google Now már iOS-en is

Hangalapú keresés és intelligens kártyák

Icon.pngA Google hivatalosan is elérhetővé tette az iOS felhasználók számára a Google Now használatát, amelynek a megjelenéséről egészen eddig csak egy kiszivárgott videóból lehetett következtetni. Ugyan az App Store-ban nem úgy található meg, hogy Google Now, hanem a Google Search részeként, ennek ellenére  egy teljes értékű személyi asszisztenst kaptak a Google-től a felhasználók.

Az alkalmazás kezelési felülete szinte teljesen megegyezik az Android-on megszokottal, a kártyákat ugyan úgy állítgathatjuk. A beállításoknak megfelelően  időjárási adatokkal, valutaárfolyamokkal, vagy kedvenc csapataink eredményeivel szolgál, és teszi ezt úgy, hogy igazodik a földrajzi helyzetünkhöz, az időszakhoz, vagyis bizonyos fokig tőlünk függetlenül ajánlja fel a kártyákat.

1.jpg 2.jpg

Természetesen nem egyezik meg teljes mértékben a két platformon található Google Now, hiszen Android operációs rendszeren egyszerűen indítható, míg iOS esetében meg kell keresni az ikont (tudom, ez se olyan bonyolult :-)). A másik fontos különbség, hogy Android-nál az értesítési felületen megjeleníti a kártyákat, míg az iOS alapvetően erre nem képes, így ezt a funkciót ki kellett hagyniuk az iOS-es verzióból.

3.jpg 4.jpg 5.jpg

Összegezve azt tudom mondani, hogy aki már megismerte a programot, annak mindenképpen nagy segítséget tud jelenteni, viszont az biztos, hogy ennek a felületéhez is hozzá kell szokni. Amit még érdemes tudni, hogy alapbeállításként a háttérben is használja a helymeghatározást, de ezt ki lehet kapcsolni a beállításoknál (Adatvédelem-->Hely jelentését kell kikapcsolni).

Google Search letöltése iOS-re:

appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!