A távirányítós autók versenye okostelefonon

Re-Volt Classic teszt

unnamed.pngAz Acclaim Entertainment 1999-ben adta ki a játék első verzióját az akkor vezető platformokra, vagyis PlaySatiton-re, PC-re, Nintendo 64-re és Dreamcast-re. Én akkoriban ezek közül csak PC-t használtam, és azon játszottam rengeteget ezzel a játékkal, kedves emlékeket idéz nekem most, hogy kiadták Androidra is, igaz már nem az eredeti kiadó hanem We Go Interactive Co.,Ltd. Tavaly októberben, már megjelent iOS-re és akkor úgy volt, hogy Androidra is akkor fog, de most áprilisig kellett várni ezzel.

A játék Play Storeból letöltve, 114 MB ezért érdemesebb Wi-Fi-t használva letölteni. A játék teljesen azt az élményt adja vissza amibe annak idején bele szerettem. A menü ugyan az amit már eddig ismertünk, viszont szerintem nincs rendesen Androidra megoldva, hiszen a dedikált vissza gombunkkal nem tudunk visszalépkedni a menüben, hanem egyből kilépünk az alkalmazásból. Az irányítását lehetett volna jobban okostelefonra szabni, hiszen a kijelzőn található jobbra is balra nyilakkal kell fordulni, én jobban szeretem a telefon döntögetős módszert. A játék menet ugyanolyan. A verseny közben felvehető különböző "fegyverek" és speciális segítők, például tűzijáték, amivel becélozhatjuk és kilőhetjük ellenfeleinket, vagy az elem mitől gyorsabbak lehetünk mindet a kis villámokon áthajtással érhetjük el, és szerencsénken múlik mit sikerül felvennünk. Aktiválni őket a kis jelző ikonra bökve tudjuk.

2013-06-09_14-02-25.png

Balszerencsésebb helyzetben felvehetünk bombát is amitől vagy felrobbanunk, vagy egy ütközéssel átadhatjuk egyik ellenfelünknek. A játékban minden pályának van egy rangsora, amiben a világon minden játékos eredményeivel összemérhetjük a tudásunkat. Játékmódok tekintetében ötféle mód közül választhatunk, hiszen az egyszerű versenytől kezdve, bajnokságokon át, időmérőket is futhatunk.

2013-06-09_14-31-15.png

Őszintén szólva, a játék ugyanazt hozza, amit a régi játékosok ismernek, de azok számára is jó szórakozás akik nem játszottak az eredetivel. Viszont az ára nem kevés, hiszen a teljes játék ára Androidra ezer forint, míg iOS-re kicsit több 1300 forint körül van. De jó hír, hogy mind két platformra van ingyenes verzió is, ami igencsak korlátolt, de még így is jó móka.

Letöltés Androidra: Letöltés iOS-re:
playstore-icon.png appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!