A Start gombtól indulva is leállítható majd a Windows 8.1

Már csak egy nap, és a Microsoft útjára ereszti a Windows 8.1 Preview kiadását, amelyben bekövetkezik a Start gomb nagy visszatérése. Azonban a szoftveróriás nem a kliens verzióval indít. Már folyamatban van a Windows Server 2012 R2 verzió Final Preview (kb. végleges béta) kiadásának kibocsátása az MSDN előfizetők részére, amelyben a Start gomb ugyanúgy újra feltűnik. Bármennyire is igyekszik ennek jelentőségét elbagatellizálni a Microsoft, ugyan a klasszikus Start menüt nem adja vissza a rajongóknak, azért több új funkciót is beépít a régi-új gombba.windowsrightclick.jpg

startbuttonwin81.jpgMint az már köztudomású, ha a megszokott módon kattintunk rá, az új Kezdőképernyőhöz navigál bennünket, viszont ha a jobb gombot használjuk, az eddigiekhez képest új lehetőségeket kínál fel. Ezek közé tartozik a rendszer leállítása és újraindítása, aminek aztán ebben a formában vagy örülnek a Start gomb hívei, vagy nem. Ezen felül azonban lehetőség lesz például a jobb és a bal felső sarkok „érzékenységének” kikapcsolására. A felhasználók egy része panaszkodott, hogy véletlenül megjelenik az új Taskbar, illetve a Charm bar, ennek kikapcsolásának lehetősége számukra minden bizonnyal örvendetes lehetőség. A „power user”-ek („kiemelt felhasználók”) számára érdekes lehetőség ezen felül, hogy a Start gomb helyi menüjében kicserélhetik a klasszikus „parancssort” a PowerShellre, ami az rendszer operátor és adminisztrátor felhasználóknak lehet előnyös szerverkörnyezetben.

Ne feledjük, hogy míg a 2012 Server R2 Preview már elérhető, addig a kliensekre való 8.1 Preview-t holnaptól bocsátja ki a Microsoft a Build konferencia alkalmából, amelyen várhatóan a redmondiak be fognak mutatni pár olyan új alkalmazást, amely már kifejezetten a 8.1-es verzió által nyújtott új lehetőségekre épül.

Forrás és illusztráció: The Verge és Neowin.net via WinMagazin

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!