Sine Mora

sinemora.pngŐszintén megmondom, ez egy nagyon nehezen megszülető teszt volt. Mikor megkaptam a lehetőséget először örültem, majd kicsit letörtem, hiszen állandóan teszt készülékek voltak nálam így nem tudtam annyit játszanom amennyit akartam. Mikor meg időm lett volna, akkor meg már másik készülékem volt és sajnos a mentések elvesztek. 

A játék az Androidos verzió előtt sok mindenre megjelent, PC-től PS3-ig, majd iOS-re is. Természetesen több játékmódban is lehetőségünk van kipróbálni magunkat. A Story módban, mint a neve is takarja a történetet vihetjük végig, és számomra ez volt a legkellemesebb és legváltozatosabb. Aztán ott van az Arcade mód, ami nagy kihívást jelenthet bárki számára. Persze itt van még a Score attack, amit azt hiszem nem kell bemutatni.

2013-09-03_20-40-47.png

A játék maga nem túl bonyolult, viszont sok meglepetést tartogatott. Első nagy meglepődés akkor volt, amikor a játék megszólalt magyarul. Igen jól látjátok, magyarul, persze angol feliratot be lehet kapcsolni, hogy ne csak mi élvezhessük a történetet. 

2013-09-02_20-42-54.png

A játék irányítása nagyon egyszerű, a repülőnk az ujjunkat követi, A fegyverzet pedig igencsak sokrétű, hisz több mint 50 fajta van a játékban. Továbbá van időlassítás, ami nagyon jól jön mikor egy olyan ellenféllel találjuk szemben magunkat, aki egyszerre beteríti a képernyőt a lövedékeivel. Arra viszont figyeljünk, hogy időre is egy a dolog, és minél több ellent lövünk le annél több időnk lesz teljesíteni a pályát. Véleményem szerint egy nagyon jó játék, ugyan iOS-en nem próbáltam ki, de ott sem lehet rossz. Ezúton is köszönjük a lehetőséget a kiadó: Digital Reality

Letöltés Androidra: Letöltés iOS-re:
playstore-icon.png appstore-icon.png

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!