Retina kijelzős iPad mini

Kicsi a bors...

Tavaly novemberben a korábbi híreszteléseknek megfelelően az Apple kiadott egy 7.9 hüvelykes tabletet, ami főleg a mérete és pehelysúlya miatt sokak tetszését elnyerte, de a vásárlással a legtöbben vártak, hiszen a készülék gyengécske hardvert és kijelzőt kapott. Sejteni lehetett, hogy idén az új iPad csúcsmodellel egyetemben a mini változatot is megújítja az almás cég és egy kicsit erősebb vassal, de mindenképpen Retina kijelzővel kerül majd terítékre. Azonban nem teljesen ez történt. Szerencsére. A 16GB-os Wifi+Cellular verziót próbáltuk ki.

Photo 01-12-13 11 16 58.jpg

Doboz, külső, tartozékok:

Kicsomagolásnál semmi meglepő nem tapasztalható. A szokásos fehér dobozban csak a készülék, egy töltőkábel, adapter, a Nano-SIM-tálcához használatos tű található, valamint azok a szokásos, apró információkat tartalmazó kártyák és matricák, amikre általában senki sem kíváncsi a youtube-ot unboxing videóval telehányó felhasználókon kívül. Tehát fülhallgató továbbra sincs nagy szívfájdalmamra. A tablet külsején sem láthatunk semmi változást, kivéve persze, hogy a szürke modell hátlapja világosabb lett. Méretre sem változott, csak egy nüansznyit, a tömege viszont kicsivel több lett. Az előző minihez hasonlóan 4:3-as képarányú kijelző, vékonyított keret, lekerekített sarkok és szép, fémes hátlap teszi esztétikussá a készüléket.

Photo 2013.12.01. 11 12 11.jpg

Szoftver, hardver:

Bekapcsoláskor az iOS 7.0.3 fogad bennünket (korábbi teszt az új rendszerről), de nem is ez az érdekes, hanem hogy megkapjuk ingyen a teljes iWork szoftvercsomagot benne az egyenként is drága Numbers, Pages, Keynote, iMovie, iPhoto alkalmazásokkal. Az igazi meglepetés viszont házon belül tettenérhető. Az új mini ugyanis szinte egy az egyben megkapta az iPad Air hardverét, erre nem igazán lehetett számítani. Megtalálható benne az új, egy magra jutó teljesítményben kiemelkedő, 64 bites A7 processzor és az M7 mozgáskövető chip. A gyorsaságra tehát nem lehet panaszunk, körülbelül ötször gyorsabb elődjénél, igazán gördülékenyen lehet használni a rendszert. A készülékben egy 23,8 wattórás akkumulátor található, amely biztosítja számunkra a 10 órás Wi-Fi kapcsolatos, és 9 órás mobilinternetes böngészés melletti üzemidőt, ami az alacsony töltési idővel párosítva a termék legnagyobb erénye. Megkapta a várva várt Retina kijelzőt is, ugyanúgy 2048*1536-os felbontással, mint az Air esetében, viszont csak 7.9 hüvelyken elterülve, ami nagyobb képpontsűrűséget eredményez, igaz a mini egy leheletnyivel rosszabb színhelyességgel bír, mint nagyobbra nőtt testvére.

Photo 01-12-13 11 14 11.jpg

Multimédia, adatkommunikáció:

Almáék még mindig nem akarják ellátni tabletjeiket az iPhone-okban már generációk óta fellelhető 8 megapixeles iSight eszközzel, maradtak az 5 megapixeles, vaku nélküli hátsó, és a 1,2 megapixeles előlapi kameráknál. Ezek teljesítményére azonban nem lehet panasz. A hátlapi kamerával továbbra is szép fotókat és 1080p videókat lehet készíteni, az előlapi kamerát pedig kellemesen használhatjuk például Facetime hívásokra, amelyekben immáron a dupla mikrofonnak köszönhetően a készülék képes kiszűrni a háttérzajokat. Zeneileg a szokásos minőséget kapjuk, a beállítások között pedig továbbra is megtalálható a normalizálás és a hangszínszabályzó, FM rádió azonban még mindig nincs.

Photo 2013.12.01. 13 05 01.jpg

Említésre méltó még a miniben található hangszóró, ugyanis meglepően jól szól ott a készülék alján, őszintén szólva rosszabbra számítottam, de ez még mindig nem indokolja a headset hiányát. A kijelző képe egészen fantasztikus, a legapróbb szövegek is olvashatóak rajta, nagyon szépen megjeleníti a nagy felbontású fotókat, és a HD videókat is, a nagy betekintési szögeknek köszönhetően pedig minden olyan, mintha a képernyőre lenne rajzolva. A szép képnek, az erős, 64 bites processzornak és az M7-es chipnek köszönhetően a közeljövőben igen komoly játékokkal is elkápráztathatnak majd a fejlesztők. Mindezek mellett az internet sebességére sem lehet panasz. A Wi-Fi 802.11a/b/g/n modulokat támogat, mindezt a szokásos 2,4 és a kevésbé telített 5 GHz-es tartományban is, amíg a Cellular verzió képes LTE átvitelre is maximum 100 Mbps-os sebességgel, melyet természetesen Hotspot-on is megoszthatunk. Fontos megemlíteni azonban, hogy GPS-t csak a Cellular modell tartalmaz. 

Photo 30-11-13 14 16 07.png Photo 30-11-13 17 45 17.png

Összegzés:

Összességében azt, kell mondjam, ez egy igen jó készülék, a jelenlegi apróbb méretű tabletek piacának egyik csúcsmodellje. Kiváló üzemidővel, nagy sebességgel, alacsony töltési idővel, gyönyörű kijelzővel, jó multimédiás lehetőségekkel rendelkezik és szinte egyáltalán nem melegszik. Nem kapta meg sajnos az ujjlenyomat-olvasót és a slow-motion videórögzítési lehetőséget sem, de sokkal erősebb hardverrel látták el, mint amire számítani lehetett. Sokaknak a fix tárhely továbbra is kizáró körülmény, de az árával sem biztos, hogy könnyen ki lehet békülni. A Wi-Fi modell viszonylag jól árazott, 120000 forintért juthatunk hozzá, viszont az LTE kapcsolat felára magas lehet, ha nem valamelyik mobilszolgáltatónál vesszük előfizetéssel. Akik szeretnének kisebb méretű tabletet, amit könnyen foghatnak egy kézben, és tárolhatnak kis helyen, de emellett egyszerre fontos nekik a gyorsaság és az üzemidő is, akkor az új iPad mini tökéletes választás lehet.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!