A HTC olcsóbb készülékekkel is készül idén

Míg az Apple nem tudja eladni az olcsónak szánt készülékét, addig a Nokia legjobban fogyó készülékei mind az alacsony árkategóriában vannak. A HTC pedig szenved. De az, hogy megfontolják, hogy olcsóbb készülékekkel is készülnek idén jó jel lehet, hogy ne csak a felsőbb régióban próbáljanak meg profitot termelni, hanem a legtöbbek által megfizethető alsó kategóriában is. A Reuters értesülései szerint, Cher Wang elárulta, hogy a prémium gyártó idén 150-300 dolláros készülékek forgalmazását is tervezi.

letöltés.jpg

Mindannyian tudjuk, hogy a HTC -ban nem igazán foglalkozott az olcsóbb készülékekkel, inkább a csúcskészülékek között akart aratni. 2012-ben pedig ugyan adott ki néhány olcsóbb készüléket, mint a One V de azok sem voltak igazán nyerők. Idén viszont még nem sokat hallottunk a készülékpalettáról, csupán a zászlóshajóról és a mini verziójáról, ami valószínűleg azért még így sem a belépő szinten fog versenyezni. Reméljük többet megtudunk a 2014-es MWC-n.

Forrás: Reuters

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!