LG L90

Egy vérbeli WP-s kiruccanása a robotos világba

Nem akartam én ezt, de mégis meg kell tennem, és leírom: nem is olyan rossz ez az android. Vannak ám még bajai bőven, de látom az előnyeit, és akár együtt is tudnék élni a hátrányaival. Na jó leszállok a magas lóról, félreteszem a WP fanboy-szemüvegem, és elmondom mi tetszik és mi nem.

medium04.jpg

Rögtön a legeslegelején szeretném leszögezni, hogy mik az összehasonlítási alapom: jelenleg egy Lumia 620-at taposok. Ez kártyafüggetlenül 40 ezer forintért szerezhető be, míg tesztünk alanya 50-60 ezer forint szolgáltatói rabság nélkül.

Tehát van egy árban középkategóriásnak mondató készülékünk. A kijelző egy gyönyörű, qHD felbontású, IPS paneles jószág, első bekapcsoláskor le is esett picit az állam, maximum fényerővel tényleg vibrálnak a színek. És itt már bele is futottam az első hiányosságba, miszerint nincs fényérzékelő szenzor, azaz kézzel kell állítanunk a készülék fényerejét. Igen, el kell battyogni az értesítési sávba, majd ott kell húzkodni a csúszkát, hogy mennyi legyen az annyi, üdvözlet a 21. században. Viszont van NFC, amit kb. 2-szer használtam, arra, hogy a szállodai beléptetőkártyámmal csipogtassam. Igen, itt arra próbálok rámutatni, hogy egy picit érdekes lehetett tervezéskor a fontossági sorrend, hogy mit hagynak ki, és mit nem.

A legnagyobb meglepetés viszont akkor ért, mikor a tesztidőszak vége-felé szerettem volna bepattintani egy pár hívás erejéig a SIM kártyámat, ami tudva levő, hogy micro-SIM. Igenám, de ebbe a régről ismerős mini-SIM variáns kell ám, nem úgy van az. Szóval kellemetlen helyzetbe kerültem, de kénytelen voltam belerakni, mert a másik készülékem lemerült, bővítő meg nem volt kéznél. Szépen bele is szorult a kártya, egy csipesz és jó adagnyi türelem kellett a kiszedéséhez.

Vannak azért pozitívumok is még. A (számomra) Nokiákból megismert duplakoppintásos ébresztés itt is elérhető, sőt egy pici csavart is beleraktak, egy 2x2-es rácson elhelyezkedve kódot is be tudunk neki kopogni, ez a KnockCode.

A WiFi antenna valahogy nagyon szerencsétlenül lett elhelyezve, volt olyan, hogy rosszul fogtam meg a készüléktestet és eldobta a hálózatot. Telefonáláskor nem tapasztaltam ilyet.

Szoftverileg egy 4.4.2-es, KitKat fedőnevű Android fut a készüléken, a mellépakolt hardver (1,2 GHz-es, kétmagos proci, 1 GB RAM) elégséges a rendszer meghajtásához, bár előfordulnak akadások és röccenések. Az alap böngésző és a Chrome is rendszeresen leállt. Sőt, olyan is volt, hogy a beállítások képernyője "ráfagyott" a háttérképre, és csak egy újraindítás segített.

Összességében tetszett a készülék, használható volt, de a hibáit el kell fogadni vagy inkább egy kategóriával feljebb kell nézelődni.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!