Okosórák az IFA kiállításon

Milyen órák várhatók az IFA-n és az Apple keynote-on?

Holnap kezdődik az IFA, a rangos németországi kiállítás és vásár, ahol több hightech cég készül nagy dobásra. Az eddigi információk szerint a rendezvény fő szenzációi az okosórák lesznek, és a legtöbb gyártó már be is harangozta következő óráját, vagy legalábbis megszellőztette azt. Fontos lehet ez a bemutató, hiszen várhatóan a következő években kiemelt szerepet fognak játszani ezek az órák, akár csak mint extra kijelzők a telefonunkhoz, akár mint önállóan használható eszközök. Lássuk hát, mikre számíthatunk az elkövetkező napokban.

Moto 360

Az óra szerintem egyáltalán nem lesz szép, viszont kör alakú lesz (hogy ez miért jó, azt nem tudom, de ezt mindenki kiemeli). A fémszíj azért jól fog mutatni. A képek a Motorolától származnak, tehát valószínő, hogy lesz, és hogy így fog kinézni. Természetesen Android Wear fog futni rajta.

moto360.jpg

Samsung Gear S

A Samsung órája nagyon jól néz ki (ez egy szubjektív vélemény), ugyanakkor a műanyag óraszíj nem teszi túl elegánssá. Android helyett a Samsung saját operációs rendszere, a Tizen fog futni rajta, ez véleményem szerint csökkentheti a népszerűségét.

samsungS2.jpg

LG G Watch R

A másik koreai gyártó órája elegáns lesz, és ha hihetünk a renderelt számlapnak, méltán lesz népszerű termék a többi gyenge dizájn között. Kérdés, hogy az Apple megjelenik-e az iWatch-csal, bár az Android fanokat ez nem fogja eltéríteni.

lg_g.jpg

Asus ZenWatch

Az Asus órájáról egyelőre nem sokat lehet tudni, csak annyit, hogy lesz, de hogy valójában hogy fog kinézni, milyen operációs rendszert fog futtatni (Androidot, hát milyet), arról semmit sem tudunk.

asus-smartwatch-ifa-tease-578-80.jpg

Microsoft Surface Watch

Na erről az óráról annyit tudunk, sem megerősíteni nem tudták, sem cáfolni, de az már biztos, hogy együtt fog működni minden okostelefonnal, legyen az Windows, Android vagy iOS rendszerű. Képet tudnánk hozzá kitenni, de minek, úgysem jelentene semmit, csak koncepciók léteznek.

Apple iWatch

Ez az a termék, amiről semmit sem tudunk. Az Apple termékek mindig ki szoktak szivárogni idő előtt, erről azonban semmi infó nincs, csak találgatások. Meglátjuk...

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!