Új felbontások az iPhone 6 és 6 Plus telefonokon

Hogyan kezeljék a fejlesztők az új pixeleket?

Eddig kizárólag az Android fejlesztők problémája volt a sok, különböző képernyőfelbontás. Mostantól az iPhone is beállt a sorba, hiszen az új telefonok felbontása ismét más, sőt, a két új telefonnak két új felbontása is van. Amiről eddig híres volt az Apple, hogy pixelhelyes képekkel lehetett dolgozni, az most úgy tűnik, elmúlóban van. De akkor most mi lesz a fejlesztőkkel, hogy fogjuk megoldani a problémát?

iphone-device-sizes.jpg

A még a felhasználóknál lévő régebbi készülékekkel együtt összesen 5 különböző felbontás van jelen, Az iPhone 4 meghozta a retina felbontást, az addigi 320 x 480 pixel hirtelen minden oldalán a duplájára nőtt, de ezt egyszerűen megoldotta az Apple, bevezettéka @2x végű képfájlokat, és máris minden a helyére került. Az iPhone 4 és iPhone 5 közötti váltásnál - mint azt tudjuk - a képernyő hosszabb lett, így függőlegesen kellett átméretezni a képernyőterveket, illetve a nyújtással lehetett játszani. Az iPhone 6 esetében a képernyő aránya megmarad, így csak a pixelek száma változik, de a sokak által spekulált háromszoros felbontás nem jött be. nézzük hát a tényleges felbontásokat.

iphone-aspect-ratios.jpg

A keynote-on az Apple azt ígérte, hogy amíg a fejlesztők át nem skálázzák az appokat, addig azok automatikusan felskálázódnak. A már hozzáférhető szimulátorokkal meg is győződhettünk már erről, a hír igaz. De azért érezzük, hogy ez nem a végleges megoldás. Az új, már letölthető Xcode 6 GM fejlesztőkörnyezetben megjelent az Images.xcassets képgyűjteményben a @3x méretezéső képek helye, így sejthető, hogy a megoldás nem lesz túl bonyolult. Egyszerűen el kell készíteni a képek új méretét (azért eddig a tervezők a kétszeres méretben terveztek, most érdekes lesz a feladat a régebbi appjaink esetében), és majd az iOS lefelé, illetve felfelé fogja beskálázni őket. Persze az iPhone 6 Plus tepsin még így is érdekes lesz a megjelenés, hiszen 3 x 320 az 960 pixel, nem 1080, de ez már az Apple dolga.

iphone-xcassets.png

Szintén elvárás lesz, hogy a legnagyobb tepsin fussanak fekvő, osztott képernyős alkalmazások, szerencsére erre jó megoldást fog nyújtani az Interface Builder, de ezt is meg kell tanulni használni. Nem kis feladat lesz ez, és ha még megspékeljük a Swift nyelvvel, amit egy éven belül szintén el kell majd sajátítanunk. bizony fel lett adva a lecke.

iphone-6-plus-landscape.png

Képek forrása: GigaOm

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!