Itt a Windows 10 - tölthető a fejlesztői előzetes

Sajtóközlemény

A Microsoft kedden, egy korai technikai előzetes (Technical Preview) formájában mutatta be a Windows operációs rendszer következő verzióját, a Windows 10-et, amely tegnap óta elérhető PC-re. A bemutató során a hangsúlyt a vállalatoknak szánt fejlesztések, a megújult felhasználói felület, valamint a továbbfejlesztett biztonsági és felügyeleti funkciók kapták. A vállalat ugyancsak mostanra időzítette a Windows Insider Program (WIP), az eddigi legnagyobb nyílt, együttműködő jellegű fejlesztési programja bemutatását, amely új alapokra helyezi a Windows fejlesztésének folyamatát az ügyfelek igényeinek maximális figyelembe vételével. A program résztvevői a Windows 10 technikai előzetese mellett a fejlesztési ciklus során rendszeresen hozzájutnak a rendszer újabb verzióihoz, és visszajelzéseket adhatnak a fejlesztőknek.

„A Windows 10 a Windows teljesen új generációjának első képviselője, amely megújult felhasználói élményt és új lehetőségeket biztosít a felhasználóknak, legyen szó munkáról, játékról vagy kapcsolatteremtésről – fogalmazott Terry Myerson, a Microsoft operációs rendszerekért felelős részlegének ügyvezető alelnöke. – Ez lesz az eddigi legátfogóbb operációs rendszerünk és a Windows eddigi legjobb kiadása, amely a vállalati ügyfeleket szolgálja. Örömmel várjuk a lehetőséget, hogy széles körben együtt dolgozhassunk a Windows köré szerveződött közösséggel annak érdekében, hogy közösen kelthessük életre a Windows 10-et az elkövetkező hónapokban.”

Windows-10-Start-Menu.jpg

Kép forrása: The Verge

Windows 10: ismerős és egységes felhasználói élmény minden eszközön

A Windows 10 egységes, ismerős és széles körben kompatibilis működési környezetével alkalmazkodik a felhasználók által használt eszközökhöz – legyen szó Xboxról, PC-ről, telefonokról, táblagépekről vagy egyéb készülékekről – és ahhoz, amilyen tevékenységet éppen végeznek rajtuk, így még nagyobb egyéni hatékonyságot tesz lehetővé. A Windows 10 problémamentesen fut majd a legkülönbözőbb eszközökön, az ún. „dolgok internetjét” (Internet of Things) alkotó készülékektől kezdve egészen a nagyvállalati adatközpontokig. A Microsoft egységes alkalmazásplatformot biztosít a fejlesztők számára mindezeken az eszközön, ugyancsak egységes alkalmazás-áruházzal. A fejlesztők által készített alkalmazások egyszerűen telepíthetők lesznek a különféle típusú eszközökön, így a felhasználók számára minden eddiginél egyszerűbb lesz az alkalmazások felfedezése, megvásárlása és frissítése.

Windows 10: a modern vállalatok igényeire szabott rendszer

A Windows 10 rendszerben a vállalatok számára szükséges szinte minden funkció és szolgáltatás a platform szintjén megtalálható, így például a nagyvállalatok elvárásainak is megfelelő biztonsági, identitáskezelő és tartalomvédelmi funkciók is. A rendszer mindezt oly módon valósítja meg, hogy jóval hatékonyabb, ám egyben kevésbé komplikált munkakörnyezetet kínál, mint más megoldások. A fejlesztések egyik kiemelt területe a felhasználói identitások védelme volt, így az új rendszer jobban ellenáll az illetéktelen behatolási és adatlopási kísérleteknek, az adathalászatnak. A Windows 10 ugyancsak segít megakadályozni az adatszivárgást az alkalmazás- és fájlszintű konténerek és adatelkülönítés segítségével, ezzel olyan védelmi megoldást kínál, amely mindenhová elkíséri az adatokat tabletről vagy PC-ről USB-meghajtóra, e-mailben vagy a felhőbe.

Az operációs rendszer felügyelete és üzembe helyezése is egyszerűsödött, ami szintén hozzájárul a vállalatok költségeinek csökkenéséhez. Így például Windows 7-ről vagy 8-ról az operációs rendszert az eszközök formázása és újratelepítése nélkül is lehetséges az újabb verzióra frissíteni. A vállalatok azt is megválaszthatják, hogy milyen gyorsan szeretnék alkalmazni a legújabb fejlesztéseket, és visszajelzéseikkel befolyásolhatják a fejlesztések irányát. Mi több, a szervezetek saját igényeiknek és működési környezetüknek megfelelő alkalmazás-áruházat is kialakíthatnak. Az áruház lehetőséget nyújt majd az alkalmazások mennyiségi licencelésére és rugalmas terítésére, valamint arra is, hogy az ügyfelek szükség esetén bármikor visszanyerjék és újrahasznosítsák a licenceket.

Hatékonyságnövelő funkciók a technikai előzetesben

A Windows 10 korai technikai előzeteséből kiderült, hogy a rendszer korábban nem látott rugalmasságot és könnyű kezelhetőséget nyújt a már megszokott Windows-környezetben:

  • Kibővített Start menü: Visszatért a megszokott Start menü, amelyből egyetlen kattintással elérhetők a leggyakrabban használt funkciók és fájlok, egy új, személyre szabható területre pedig a kedvenc alkalmazások, programok, névjegyek és webhelyek kerülhetnek.

  • Ablakban futó alkalmazások: A Windows Áruházban vásárolt alkalmazások már ugyanúgy jelennek meg, mint bármilyen más asztali alkalmazás: átméretezhetők és áthelyezhetők, a felső címsor segítségével pedig egyetlen kattintással teljes méretűre növelhetők, a tálcára helyezhetők vagy bezárhatók.

  • Fejlettebb dokkolás: A dokkolási funkció fejlesztései révén egyszerűbben és intuitívabban dolgozhatunk egyszerre több alkalmazásban. Az új, négyfelé osztott elrendezéssel akár négy alkalmazás is dokkolható a képernyőn. A Windows a többi, éppen futó alkalmazást és programot is felkínálja dokkolásra, és okos javaslatokat tesz a szabad képernyőterület kitöltésére a megnyitott alkalmazásokkal.

  • Az új Feladatnézet gomb: A tálcán található új Feladatnézet gombbal egy helyen érhető el az összes futó alkalmazás és megnyitott fájl, ezzel könnyen lehet egyik fájlról vagy alkalmazásról a másikra váltani, és egyetlen kattintással hozzáférhetünk az újonnan létrehozott asztalokhoz is.

  • Több asztal: Ha túl sok alkalmazás és fájl van megnyitva, célszerű egy újabb asztalt létrehozni, amelyeken a feladatnak, az adott projektnek megfelelően csoportosíthatjuk azokat. Az asztalok létrehozása és az asztalok közötti váltás egyszerűen megy.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!