Huawei Nova

A Huawei bemutatta új, nova okostelefon sorozatát az IFA 2016-on

nova-group.jpg

A Huawei fogyasztói üzletága a berlini IFA (Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai és Háztartási Gép Vásár) szakkiállításon mutatta be új okostelefon sorozatának első két készülékét: a Huawei nova és Huawei nova plus telefonokat. A készülékek októbertől lesznek elérhetők arany, ezüst és szürke színekben, több mint ötven országban és régióban 399 eurós, illetve 429 eurós árakon. Magyarországon a Huawei nova sorozat várhatóan leghamarabb október végétől lesz elérhető. Az új nova sorozat mellett a Huawei bejelentette, hogy a díjnyertes Huawei P9 új színekben is elérhetővé válik.  

“A Huawei felismerte, hogy azoknak a felhasználóknak, akik nagyon elfoglalt, rohanó életet élnek olyan okostelefonra van szükségük, amely ezzel lépést tud tartani. A Huawei nova és Huawei nova plus okostelefonokat is ennek szellemében terveztük.” –mondta el Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója.

A készülékek bemutatóján a berlini Velodromban Richard Yu-hoz a világhírű divatblogger,  Xenia is csatlakozott, aki kiemelte a nova készülékek remek kameráját is az elegáns dizájn mellett.

Ergonomikus tervezés

A Huawei nova ívelt felületeivel és 5-inches képernyőjével, kompakt dizájnjával kényelmesen illeszkedik a felhasználó kezébe, lehetővé téve az egykezes használatot is. A készülék ívelt dizájnját a modern építészet letisztult formái ihlették, fémből készült hátlapját homokfúvásos eljárással csiszolták.

Fantasztikus kamera

Napjaink okostelefon használói olyan készülékre vágynak, amellyel bárhol, bármikor megörökíthetik és megoszthatják életük pillanatait. A Huawei nova 8 megapixeles előlapi kamerájával tulajdonosa kedvezőtlen fényviszonyok között is remek szelfiket készíthet. A kamera Smink és Szépítés funkciókat is kínál, amelyek segítenek, hogy az arcunk bőrhibái ne kerüljenek a fényképre.

A Huawei nova 12 megapixeles hátlapi kameráját, olyan széleslátószögű lencsével és képszenzorokkal látta el a gyártó, amelyek lehetővé teszik a jó fotók készítését rossz fényviszonyok között is. Emellett a nova telefonok igen gyors autofókuszálásra képesek, így lehetővé téve felhasználóik számára, hogy elkaphassák a legjobb pillanatokat.
A Huawei nova plus 16 megapixeles hátlapi kamerával rendelkezik.  

Valós idejű teljesítmény

A Huawei nova telefonokat Snapdragon 625 processzor működteti, amely 14nm technológiájával nagy teljesítményre és kis energiafogyasztásra képes. A Huawei nova-t 3020 mAh-s akkumulátorral szerelte fel a gyártó, amely a Smart Power 4.0 funkcióval kiegészítve lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy takarékosan és tovább használhassák az alkalmazásokat. A következő generációs 3D ujjlenyomat olvasójával a Huawei nova képernyője gyors, pontos, kényelmes és biztonságos módon oldható fel. A Huawei nova plus-ot pedig 3340 mAh-s akkumulátor működteti, amely még hosszabb üzemidőt biztosít, és lehetővé teszi, hogy fotók ezreit készítsük el mielőtt újra töltőre kéne helyezni a telefont.
Emellett a Huawei nova DTS Headphone: XTM fülhallgatóval lesz elérhető, amely remek hangzást kínál felhasználójának.

Elérhetőség

A Huawei nova, 32GB ROM és 3GB RAM memóriával, októbertől lesz elérhető több mint 50 országban és régióban, többek között Ausztriában, Franciaországban, Németországban és Spanyolországban, mielőtt további piacokon is megjelenik. A Huawei nova plus 32GB ROM és 3GB RAM memóriával, októbertől lesz elérhető több mint 50 piacon, köztük Kanadában, Olaszországban és Spanyolországban, mielőtt további piacokon is megjelenik.

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!