Google Pixel

A teljes mértékben "házon belül" készített készülékek az új asszisztenssel

g_pixel1.jpg

A Google eddig más mobilgyártókkal együtt készített eszközöket, melyek Android operációs rendszert futtattak, és 6 évvel az első Nexus után saját hardvert gyártottak a legújabb telefonjukhoz. Ki tudja a legjobbat kihozni a szoftverből, ha nem ők?
Meg is célozták rögtön az élmezőnyt és bemutatták a Pixel és a Pixel XL mobilokat, melyek feljebb tették a lécet.

A leghangsúlyosabb újdonság a Google Assistant, aki szorgos alkalmazottként lesi majd minden szavunkat. Rendelhet jegyeket, foglalhat asztalt és ellát az olyan időjárás információkkal, hogy esik-e még az eső.
A bemutatók alapján képes lesz tanulni tőlünk és megérti, hogy egy beszélgetésünk mire épül, nem kell mindig emlékeztetnünk az alanyra, vagy a helyszínre, például az esik az eső Veszprémben kérdés után mondhatjuk, hogy indul most oda vonat valamilyen járat, és összeköti az előbb említett helyszínnel.

g_pixel2.jpg

A két verziós kiadás elterjedt az elmúlt években, azonban itt kizárólag külső, látható változás van a két modell között (és az akkumlátor mérete). A kicsi 5 colos, FullHD-s, 441ppi-s kijelzőt és 2770 mAh kapacitású akkumlátort kapott, míg az XL 5,5 colos QHD-s, 534 ppi-s képernyőt és 3450 mAh akkut. Az erőforrás megegyezik, amiből nem lesz hiány, ugyanis a Qualcomm® Snapdragon™ 821 (MSM8996 pro) processzor és a 4GB RAM minden igényt kielégít.

A mobilokhoz korlátlan tárhelyet ajándékoznak a fényképeinknek és videóinknak, amit teletömhetünk a szebbnél szebb anyagokkal hála a piac jelenlegi legjobb kamerájának, ami a hátlapon kapott helyet. Pontos specifikációk lejjebb.

A Pixel 3 színben lesz kapható és ezen kívül egyedi tokot tudunk készíteni hozzá saját képekből vagy grafikákból. A ház alumíniumból és a hátlap egy része üvegből készült, ami elsőre elég furcsán hat.

g_pixel3.jpg

Gondoltak azokra is, akik iOS-ről váltanának Android-ra, akik számára a Switch funkció egy adapter segítségével minden adatot (fotók, szöveges üzenetek, esemének stb.) átmásol a Pixelre.

A Pixel Magyarországon valószínűleg 250 ezer forint felett lesz kapható.

Az okostelefonokon kívül még egy VR headset is bemutatásra került, ami a Daydeam névre hallgat. Ezt a Pixel hajtja meg egy apró kontrollerrel együtt. Kíváncsian várjuk, hogy miképp teljesít, amikor megjelenik.

Részletes specifikációk

Pixel Pixel XL
Kijelző 5.0 Inch FHD AMOLED, 441ppi
2.5D Corning® Gorilla® Glass 4

5.5 Inch QHD AMOLED, 534ppi
2.5D Corning® Gorilla® Glass 4

Méretek

143.8 x 69.5 x 7.3 ~ 8.5 mm 154.7 x 75.7 x 7.3 ~ 8.5 mm

Akkumlátor

2 770 mAh
Gyors töltés (15 perc a 7 órás üzemidőhöz)

3 450 mAh
Gyors töltés

 

Rendszer Android 7.1 Nougat
Memória 4GB LPDDR4 RAM
Kijelző 100% NTSC
100000:1 kontraszt
Igazi fekete
16,7 millió szín
40%-nál kevesebb fényerővesztés 30 fokos szögnél
Háttértár 32 GB vagy 128 GB
Proceszor
Qualcomm® Snapdragon™ 821 (MSM8996 pro)
Quad Core 2x 2.15GHz / 2x 1.6GHz
Hátlapi kamera
12.3MP
1.55μm pixel
Phase detection autófókusz+ lézeres autófókusz
f/2.0 rekesztartomány
Előlapi kamera
8MP
1.4µm pixel
f/2.4 rekesztartomány
Fix fókusz
Videórögzítés
1080p @ 30fps, 60fps, 120fps
720p @ 30fps, 60fps, 240fps
4K @ 30fps
Audio
Egy hangszóró
3 mikrofon
Hangszűrés
Kapcsolat
Támogatja: CAT 12 (600Mbps DL / 75Mbps UL)
GPS
Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac 2x2 MIMO
Bluetooth 4.2
NFC
Portok
USB Type-C™
USB 3.0
3.5mm jack csatlakozó
Egy Nano SIM
Ujjlenyomat érzékelő

 

Forrás: Google.com

Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!