Tudtad, hogy közel 100 éves a rádiótelefon?
Pedig de.
Már 1918-ban teszteltek - természetesen katonai vonalon - vezetéknélküli rádiótelefonokat Németországban, Berlin és Zossen között.
Pár évvel később pedig már üzembe is helyeztek olyan, középhullámú (AM) frekvencián üzemelő rádiótelefont, amelyik tulajdonképpen az első mobiltelefon volt, persze csak autóban volt használható.
Az alábbi kép Chicagoban készült, 1922-ben.
Ezt követően viszont elég hosszú időre, kb. fél évszázadra a vezetéknélküli telefonálás egyenértékű volt a járművekben való használattal, hiszen a korai akkumulátorokat cipelni elég problémás lett volna.
Az első igazi MOBIL telefonok, amelyek még mindig azért inkább kézi, (handheld) telefonok voltak, a 70-es években tűntek fel és nagyon kevesek, csak az igazán tehetősek élvezhették az előnyét.
Az alábbi képen Martin Cooper, a Motorola vezetője látható 2007-ben az 1973-as mobiltelefonjuk prototípusával.
Hazánkban, hasonló méretben még a 90-es években is forgalmaztak rádiótelefonokat 60-as körzetszámmal.
Forrás: miradore.com, wikipédia, hwsw.hu
Ha szeretnél több információt, vagy csak beszélgetnél, keresd Facebook oldalunkat!