Huawei verseny új smart city alkalmazásokra
Sajtóközlemény
A Huawei, az információs és kommunikációs technológiák egyik vezető globális szállítója és az Európai Fiatal Innovátorok Fóruma (European Young Innovators Forum) InnoApps néven versenyt hirdetett, amelyre 2014. november 9-ig várják a 29. életévüket még nem betöltött európai és kínai fiatalok jelentkezését. A pályázóknak egy új „smart city” alkalmazást kell kitalálniuk és megalkotniuk ahhoz, hogy megnyerhessék a 20 ezer eurós, azaz 6 millió forintos fődíjat. A verseny a kreativitás elismerése mellett egy kontinenseken átívelő együttműködést kíván kialakítani az eltérő nemzetiségű fiatalok között, akik ötleteik megosztásával közösen hozhatnak létre napjaink társadalmi kihívásaira megoldást nyújtó fejlesztéseket.
Tegnap megérkezett az új iPhone 6-unk, melyet az O2 brit szolgáltatótól vettünk két éves hűséggel, de azt gondolom, megérte. Mivel szeretitek a kicsomagolós videókat, csináltunk egyet Mr Krull-lal, és a kamera előtt bontottuk ki a drágaságot. Mivel most csak ay elindításig jutottunk, jól leteszteljük a hét végéig, és hétfőn egy részletes teszt írással kezdjük majd a hetet. Addig is lássuk a videót.